Működik egy kapcsolat bizalom nélkül?

De hogyan kell bízni valakiben? Ezt sehol nem tanítják, elvileg jönnie kellene ösztönből. Mi történik, ha nem jön? Ha nem ismerjük fel, hogy kiben, miben bízhatunk? Vagy éppen ellenkezőleg, a bizalmat megelőlegezzük, de átvernek, megcsalnak, kihasználnak. Talán nem kellene mindenkiben elsőre? Vagy néha csak felállunk a földről és megyünk tovább, előre tekintve, bízva abban, talán a következő megéri?

Másik oldal
Ha bizalom nélkül éljük meg a szerelmet, az vajon teljes-e? Lehet-e kerek egész valami, ha alapból ott motoszkál a fejekben, hogy mit csinálhat a másik ellenünk, az érzelmeink ellen. Önmagunkban érdemes először tisztázni, vállaljuk–e a megbízással való kockázatot. Ér-e nekünk annyit az illető, hogy bizalommal legyünk iránta, vagy hogy kockáztassunk érte.

Harc a gondolatainkkal
A féltékenység gyökerének is mondható a bizalom hiánya. Ha belegondolunk, igazából önmagunkban nem hiszünk. Örök kétellyel vonjuk körbe a magunkról alkotott képet. Nem tudatosul, hogy mennyit érünk, milyen értékeket hordozunk. Vagy csak töredékét ismerjük fel. Egyre többször kapjuk azon magunkat, hogy azon morfondírozunk, mi nem tudjuk párunk igényeit kielégíteni.

A másik – szerető, exbarátnő, csábító - biztos, hogy jobb nálunk. Mindezen persze csöndben, mélyen hallgatva gyötrődünk, esélyt sem adva arra, hogy a párunk ezt megcáfolja. Ő csak áll értetlenül a mi kiborulásaink, jogos-jogtalan vádjaink előtt. Mindenben, mindenkiben potenciális ellenfelet látunk, holott, ha jobban koncentrálnánk arra, hogy a párunk nem véletlenül választott minket, arról nem is beszélve, hogy saját pozitív tulajdonságunk hangsúlyozásával többre mennénk. Mint a sminkelésnél, az apróbb hibákat gondosan elrejtjük, előnyeinket viszont kihangsúlyozzuk.

Saját jó és rossz tapasztalatainkból építkezhetünk. Bezárkózhatunk, lehetünk óvatosabbak vagy feltehetünk egy lapra mindent. Ha már egyszer megégettük magunkat, tartózkodóbbá válunk, de jöhet valaki, aki minden gálásunkat, félelmeinket feloldja.