Milyen nőre vágynak a férfiak? - Pasiszemmel

Megkérdeztünk néhány belevaló pasit arról, hogyan látnak bennünket nőket, miként élik meg a kapcsolataikat és mégis mennyire fontos számukra a szexualitás. Habár az elmúlt években egyre több film, könyv és női baráti csevej szólt arról, hogy a férfiak disznók, akiket csak az hoz lázba, hogy minél több numerán legyenek túl, úgy tűnik mindez tévedés. Legalábbis az esetek nagy többségében.

A megkérdezett férfiak átlagéletkora 32 év. A legfiatalabb válaszolónk 20, míg a legidősebb 39 éves volt. Lássuk csak, hogyan is mutattak fityiszt a róluk kitalált mendemondák gyártóinak!

Mit néznek meg a pasik először egy nőn?
A legtöbb nők által kreált sztereotípiákban a férfiak elsődlegesen a nők melleit bámulják meg. Az interjúalanyaink közül azonban egy sem volt, aki először ezeket a domborulatokat mérné fel a nőkön. A fiúk az egész nőt egyben próbálják meg látni. Ez utóbbi nyilvánvalóan magába foglalja a feneket és a mellet is, de ezek mellett az idomok mellett helyet kap az arc, a szempár és a mosoly is.  Erik (20) azonban először a nők arcát és kezét veszi szemügyre. "Azért ezt a kettőt nézem meg elsőre, mivel ebből egyből láthatóvá válik valakin az, mennyire ad magára; főleg a kezéből és a körmeiből. "

A válaszadók többsége a magyar szépségideált, vagyis a barna szemű, barna hajú nőt tartja a legvonzóbbnak. Kevesen voksoltak a szőke, illetve a vörös hajú és világos szemű lányokra.

Természetesen a válaszadók jelentős része szereti az egzotikus sötét hajú, kékes szemszínű hölgyeket.
Leventének (25) nincs feltétlen ideálja, míg Bálintot (25) a mosolygós lányok tudják leginkább levenni a lábáról.

Sminkkel vagy nélküle? Kirívóan vagy sportosan?
Egy nő igyekszik mindig a legjobb formáját hozni, hiszen a legtöbbünkre igaz, hogy magunkkal szemben vagyunk a legkritikusabbak. Amennyiben valamilyen hiányosságunk van, könnyedén eltakarhatjuk egy jól elkészített sminkkel. De mit is gondolnak a férfiak a rúzsos ajakról és az alapozós arcról?

"Azt kedvelem, ha egy nő smink nélkül is szép, nem szeretem a túlzott sminket. Ha olyan helyre megyünk, még jót is tesz, de a hétköznapokon felesleges, sőt néha nevetséges is. A természetes szépségnél nincs szebb a Földön, és kis hazánk szerencsére tündököl a szép lányoktól." - Bálint (25)

"A mondás jelen esetben igaz is lehet: A kevesebb néha több!" - Bence (23)

"Szeretek úgy felébredni reggelente, hogy egy smink nélküli lány fekszik mellettem." - Norbi (20)

"Mindennapi használatra abszolút felesleges, de alkalmanként lehet egyedi vagy vad." - Géza (30)

"Imádom a szolid sminket, leginkább a szem kiemelését. Azonban az alapozókat és a rúzst nem szeretem." - Balázs (39)

"Szerintem kell egy kis festék, de semmiképp nem túl sok. Csak tegye hangsúlyosabbá az amúgy is szép arcát, és esetleg takarja el a fáradtság nyomait." - Krisztián (34)

Ami pedig az öltözködést illeti, a válaszadó fiúk többsége a változatosságra szavazott. Néhányan előnyben részesítik a divatosan öltözködő, illetve a sportosabb avagy szexisebb szerelésbe bújó lányokat is.
Bence, Bálint és Erik is egyet értett abban, hogy a legjobb az, ha egy nő tudja melyik alkalomra milyen öltözékben illik megjelenni.

Amitől még a férfiaknak is elmegy a kedve...
A srácokat arról is kifaggattuk, hogy szerintük mi a legvisszataszítóbb egy nő külsejében.
A pasik több mint 50%-a tartja lehangolónak, ha egy nő túlontúl izmos, (Lányok, vigyázat a túlzásba vitt súlyzós gyakorlatokkal!) illetve ha a lánynak szőrös a lába. Abban pedig mindannyian egyet értettek, hogy az igénytelenség és az elhanyagoltság nem fér bele az ideális nő szótárába. Ellenben csak ketten gondolták úgy, hogy a piercing nem jó választás.

"A percing már alapfelszereltség az átlag nőnél: egy köldökpiercing vonzó lehet, de az is csak akkor, ha szép has társul hozzá. Talán egy orr piercing is belefér, de ezen kívül bárhol máshol már nem tetszik."


Karcsú derék, hosszú combok, dús keblek vagy kerek fenék?

Az alábbi négy tulajdonságpárból csak egyet választhattak a srácok:
hosszú, vékony combok - vastag száj
kerek fenék - pisze orr
nagy mellek - hosszú haj
vékony derék - hatalmas szempár
Ha hiszitek, ha nem a nagy mell és a hosszú haj végzett az utolsó helyen, míg a kerek fenék egy édes pisze orral és a szexin karcsú derék egy hatalmas szempárral fej-fej mellett győzedelmeskedtek. A jó hír, hogy kerek feneket és vékony derekat könnyedén varázsolhatsz magadnak a jól megválasztott gyakorlatokkal!

A külsőről szóló sztereotípiák lerombolása nem lenne teljes, ha nem osztanánk meg veletek, hogy interjúalanyaink, mely hírességeket tartják a legszebbnek.
Az első helyen Halle Berry és Angelina Jolie végeztek, őket követte Jennifer Lopez és névrokona Jennifer Aniston. Továbbá felmerült még Biliie Piper és két magyar celeb Zimány Linda és Kiss Ramóna neve is. Gondoltátok volna?
 

Amennyiben sikerült felkorbácsolni az érdeklődéseteket, ne hagyjátok ki a cikk folytatását sem, melyben válaszadóink elárulják, szerintük milyen tulajdonságokkal rendelkezik az álomnő. Továbbá beavatnak bennünket abba is, hogy egy kapcsolatban vajon hányadik helyen áll a szexualitás, mi az, amit sose tudnának megbocsátani a párjuknak, illetve hogyan vélekednek a házasságról és a gyermekvállalásról.

 

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...