Bed&Love

Egyre nagyobb a baj? Speciális program indult a nemi betegségek megelőzésére

Program

A program keretében pszichológus- és orvostanhallgató önkéntesek személyesen a fiatalokat szólítják meg előadásaikkal középiskolákban, valamint a gyermekotthonokban – az intézményekben élő fiatalok kiemelten fontos célcsoportnak számítanak Budapesten és vidéki településeken egyaránt. Ugyancsak a program részét képezik a felnőtteknek szóló online tájékoztatók, e-learning anyagok és videók, melyek a szülők, a pedagógusok, a szociális szakemberek, és a védőnők számára készülnek. Ezek felkészítik a szakembereket és hozzátartozókat arra, hogy milyen módon beszélgessenek kamaszgyerekekkel a témáról, hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni. Emellett pedig egy kísérleti, „pilot” jelleggel 800 kismama szűrővizsgálatát végzik el két budapesti kerületben, valamint képzést és tájékoztatást nyújt az ott dolgozó szakorvosoknak és védőnőknek is, ezzel is elősegítve az anyáról gyermekre történő HIV-vírus átvitelének csökkentését.

A tájékoztató és prevenciós programot a MAC Cosmetics Viva Glam programja támogatja és a megvalósításában komoly szerepet vállalt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a POME Kft., valamint a Pozitív Élet Alapítvány.

Szinetár Dóra egyszerre édesanya, művész és idén már az UNICEF jószolgálati nagykövete is.

Leadfotó: Unicef
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...