Bed&Love

Heidi Klum valójában egy kisördög az ágyban?

A még mindig lélegzetelállítóan gyönyörű és szexis szupermodell, Heidi Klum nagy kanállal eszi új életét és esze ágában sincs újra megházasodni, miután egy éve elvált férjétől, a brit énekes Sealtől.

Heidi Klum és Seal házassága lassan egy éve ért véget, olyan okokra hivatkozva, mint például kibékíthetetlen ellentétek. Az egykori pár közös ismerőse szerint, azonban Seal furcsán kezdett el viselkedni, többször dührohamot is kapott családja körében. A szupermodell és gyermekei rettegtek a családapa viselkedésétől, így Heidi jobbnak látta megelőzni a bajt és beadta a válókeresetet.

A 39 éves német modell azóta habzsolja az életet, főleg testi örömök terén, hiszen testőre a szeretője, akinek esze ágában sincs megkérni Heidi kezét, melyet a modell egyáltalán nem bán, hiszen nem akarja még egyszer kimondani a boldogító igent. Boldog párkapcsolatban él, melynek minden percét ki akarja élvezni, nyilatkozta a Vogue-nak.

„Hamarosan negyvenéves leszek, és élvezem, hogy fiatal férfi van mellettem, de soha többé nem mondom ki az igent” – mesélte Klum, bár korábban azt állította, hogy nem tudja magát elképzelni egy huszonéves férfi mellett, most mégis fiatalabb udvarlóval kezdett.

Heidi kapcsolatában most inkább a testiség vette át a vezető szerepet, mint a szerelem, így nagyon sokat kísérletezgetnek testőrével, Martinnal. „Szeretem a pikáns helyzeteket. Szerintem akkor igazán kívánatos egy nő az ágyban, ha kibújik belőle a kisördög” – nyilatkozta mosolyogva a modell.

Fotó: aceshowbiz.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...