A kapcsolat romlását nem a viták jelzik

Vitatkozni első hallásra rossz dolognak tűnik, ám amíg az érvek ütköztetése kulturált hangnemben zajlik, akár még élvezetes is lehet. A baj ott kezdődik, ha az egyik félnél elszakad a cérna, és a beszélgetés veszekedésbe csap át.

Mi a baj? – Semmi.
Ismeritek azt a viccet, hogy melyik az a három mondat, ami egy kocsmai verekedés előtt elhangzik? A válasz: Mi van? Mi van? Mi van? És melyik az a három szó, ami egy kapcsolatban a veszekedés előtt leggyakrabban elhangzik? Hát a klasszikusnak számító „Mi a baj? – Semmi.” Ismerős, ugye?

Sokan azt hiszik, hogy a romló kapcsolat jele a konfliktus. Ám a valóságban ez nem így van. A megoldatlan problémák vezetnek a kapcsolat romlásához, ha egy befejezett vita után az egyik fél úgy érzi, a véleménye a szőnyeg alá lett söpörve, vagyis vereséget szenvedett. Így gyülemlik a feszültség, a negatív gondolatokkal túlterhelt elme pedig képtelen lesz érdemi beszélgetésre, így borítékolható a végkifejlet. Ha azonban mindkét fél elégedett a probléma megoldásával, akkor azt közös sikerként élik meg, így építő jelleggel hat a kapcsolatra is.

Mit tegyünk, ha megjelennek a felhők?                                  
Bármennyire is kellemetlen tud lenni néha: beszélgetni márpedig kell! Ha elodázzuk problémánkat, nem foglalkozunk vele kellőképpen, akkor az, mint egy rákos sejt gyökeret ver magának, és az idő múlásával burjánzani kezd. Fontos, hogy ezt elkerüljük. Üljünk le a párunkkal, és vegyük sorba a problémáinkat. Hallgassuk meg egymást. Akik hajlamosak a tízperces monológokra, azok is próbáljanak meg a tényekre szorítkozni, hogy az általuk elmondottakra reagálni is lehessen.

Beszélgetni önmagában nem elég! Ha nem akarunk igazán megoldást, ha nem szeretjük kellően a párunkat, ha hiányzik a pozitív hozzáállás, akkor feleslegessé válik az egész procedúra. Hinnünk kell abban, hogy sikerrel zárul az eszmecsere, és nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjanak rajtunk az indulatok.

Az olaszos ajtócsapkodás látványos – és főleg hangzatos – ugyan, de semmi jóra nem vezet. Uralkodjunk magunkon, ne az éppen dúló érzelmeink alapján reagáljunk azonnal, hanem fontoljuk meg, mit mondott a másik fél, és átgondolt választ adjunk.

Ne szítsuk a tüzet!
Vita közben könnyen olaj lehet a tűzre néhány elem, amelyeket tanácsos elkerülni. Nem vagyunk parafenomének, sem gondolatolvasók, és a társunk sem az. Ne várjuk el tehát tőle, hogy kitalálja, mi bajunk: a „Tudnod kellene, hogy” vagy a „Rájöhettél volna, hogy” kezdetű mondatokkal nem visszük közelebb párunkat a megoldáshoz, sőt, még meg is sérthetjük vele.

Ne akarjunk fölényre szert tenni. A lélektani fórt ugyan könnyű megszerezni egy olyan szófordulattal, hogy „Üldözési mániád van”, ezzel viszont párunk joggal érezheti azt, hogy az ő mondanivalója már nem is érdekel téged, hiszen úgysem tulajdonítasz jelentőséget egy pszichopatának.

Kerüljük az érzelmi zsarolást! „Ha tényleg szeretnél, megértenél.” – mondják sokan, holott a vélemények különbözőségének semmi köze ahhoz, hogy milyen érzelmeket táplálunk egymás iránt. Senkinek sem esik jól, ha megkérdőjelezik az érzelmeit, hiszen azokkal ő van a legjobban tisztában.
Ne vonuljunk el! Ha a vita nem kellemes, akkor sem szabad felállni az asztal mellől és kimenni a szobából. A másik félnek ebből az jön le, hogy számodra érdektelenné vált a vita, illetve az általa fontosnak tartott témát is kidobtad az ablakon.

Célunk az elégedettség
A lényeg: a kapcsolati konfliktusokra létezik megoldás, ám ennek megtalálásához két olyan ember kell, akiknek közös céljuk van. Ez pedig nem lehet más, mint hogy mindketten elégedettek legyenek. Ha sikerrel zárult a megbeszélés, örülhetünk annak, hogy nem veszekedtünk, megismerhetjük jobban önmagunkat és párunkat, és tovább erősíthetjük kapcsolatunkat.

Szerző: Kurz Patrik