A férfi csak azt akarja a nőtől?
A férfiak és nők közti barátsággal meglepően kevés könyv foglalkozik. A nemek közti barátság - úgy tűnik - szinte nem is létezik, de legalábbis nem írnak róla szívesen. Talán mert nincs miről?
A New York-i közkönyvtárban ha a „férfi-nő” barátságra keresünk, „nő-nő” eredményt kapunk, majd állatok barátságárólszóló cikkeket.
Meglepően kevés írás foglalkozik a nemek közti barátság kérdéskörével minden területen. Az idevonatkozó munkák is sokkal inkább befelé tekintenek - hogy miként éli meg egy férfi vagy egy nő az efféle kapcsolatokat - és nem a kérdés társadalmi vonatkozásával foglalkoznak.
Az inkvizíció szellemében tilos volt a nőknek a gyóntatóikkal akár csak beszélgetni is a formális kereteken kívül, mert ezzel „megszentségtelenítették” a kapcsolatukat. A prűd etikett szerint megosztani egy hotelszobát egy ellenkező nemű régi baráttal egyszerűen nem helyes. Hasonló érvelés szerint nem kóser fenntartani egy férfi-nő barátságot és egy romantikus kapcsolatot egy időben. Mindemellett azt sugallván, hogy a férfi-nő barátság nem létezik, Hollywood is azt az üzenetet közvetíti, hogy az efféle kapcsolat tabu. Azért nem létezik, mert nem létezhet.
Mi állhat a tagadás hátterében? A XX. század előtt, mikor a nemek közti strukturális egyenlőtlenségek alapvetőek és feltűnőek voltak, érthető miért lehetett kellemetlen ellenkező neműekkel barátkozni. Ennek megtámogatására társadalmi szinten is elfogadták a nyilvánvaló hazugságot, hogy a nőknek és férfiaknak semmi keresnivalójuk egymás társaságában, egyik a másiknak csak a szexre és a gyereknemzésre való. Michel de Montaigne 1580-ban úgy fogalmazott, hogy a nők „nem elég erősek, hogy olyan kötődésre legyenek képesek” mint a barátság. Ha mégis „erősnek” bizonyulnának, ki tudja mi mindenre lennének még képesek. A XVI. század szellemében ez messzemenőkig megállta a helyét.
A konzervativizmus keltette feszültségre számtalan bizonyítékot találunk a mai világban is. A New York Times 2008-as cikkében szaúdi fiatalok életmódjáról tudósított, Szaúd-Arábia fővárosából, Rijádból. Megtudhatjuk belőle, hogy nőtlen férfiak nem léphetnek be azokba a bevásárlóközpontokba, ahol nők is megfordulnak, hacsak nem egy nőrokonuk társaságában mutatkoznak. Akit bármilyen ártatlan szituációban találnak egy vele rokoni kapcsolatban nem álló nővel, azt akár le is tartóztathatják. Még az esküvői ceremóniákon is elválasztják a násznépet nemek szerint. Természetesen léteznek társadalmi intézmények, amik lehetővé teszik az esküvők létrejöttét, mint a családok közti megegyezések, és házasságközvetítők, de semmilyen lehetőségük nincs a fiatal férfiaknak és nőknek, hogy barátilag találkozzanak egymással.
A „fejlett” nyugaton eközben, ahol az intézményes gátak már leomlottak férfiak és nők közt, még mindig aláássák az ártatlan barátságokat, azt sugallva, hogy ezek csupán erőltetett románcok. Lehetséges, hogy a mai tiltakozás a nemek közti baráti viszonyok ellen igazából a régi ellentét modern vetülete, csak mert a nők és férfiak összeegyeztethetetlenül különböznek?
Ma már nem elfogadható (nyilvánosan) arra utalni, hogy a nők és férfiak nem egyenlők, de az teljesen rendben van, mi több divatos hangoztatni, hogy egyenlők vagyunk, de különbözők. Az agyunk alapvetően másként működik, máshogy kommunikálunk, és gyakorta élünk a közhellyel, hogy külön bolygóról származunk (Mars és Vénusz). A nemek harca olyannyira kiéleződött, hogy akár azt is gondolhatnánk, hogy ha nem lenne biológiai kényszerünk a szaporodásra, nem is lenne mit akarnunk egymástól. Az emberi kapcsolatok ilyetén megközelítése szolgál alapjául a Szeretünk Raymond című sorozat majdnem minden poénjának, legtöbb Tyler Perry viccnek, és... majdnem minden más viccnek is. Ezek az eszmék talán azért olyan elterjedtek, mert igazak – végső soron a férfiak és nők nem teljesen egyformák; a különbségek igenis léteznek. Vagy egyszerűen csak elhisszük, mert megmagyarázzák a mélyen gyökerező igazságtalanságokat.
Az egyetlen fajtája a nemek közti baráti kapcsolatoknak, ami csak úgy dől a tévéből, és senki sem kérdőjelezi meg, igazából nem is szól bele a nemi szerepek harcába. A meleg férfiak és hetero nők közti barátságra gondolok itt. Valójában a homo-hetero barátságoknak elég sok fajtája létezik, de a köztudatban az a fajta él, amiben a meleg pasi csak nőies tulajdonságokat vonultat fel, shoppingol, és pletykál, mint Stanford Blatch a Szex és New Yorkban. Ez igazából nem is férfi-nő barátság, itt mindenki a fiúkat szereti, a pasi itt csak egy lány a barátnőivel.
Ha hetero férfi-nő barátságról van szó, az ilyen racionalizáció nem működik. Adott egy „átlagos” fiú és egy „átlagos” lány. Valahogy legyőzték a természetes különbségeiket, és sikerült kialakítaniuk egy ártatlan kapcsolatot.
Akadémiai kutatások megerősítik, hogy mikor nők egymás közt töltik az időt, akkor gondolatokat, és érzelmeket kommunikálnak, míg a férfiak sokkal inkább érzelmileg semleges beszélgetéseket folytatnak, vagy közös tevékenységekben, sportokban élik ki magukat. Paul H. Wright pszichológus úgy összegezte az eredményeket, hogy a nők szemtől szembe beszélgetnek és cselekednek, míg a férfiak sokkal inkább egymás mellett, vállvetve. Amint a két nem keveredik, az érzelmi kommunikációs skála oly távoli végpontjai közeledni kezdenek egymáshoz. Egy 600 Slate olvasót érintő felmérésben egyes urak úgy nyilatkoztak, hogy azt szeretik a hölgyismerőseikben, hogy megoszthatnak velük bármit, anélkül hogy tartani kéne tőle, hogy elítélik őket. Több nő pedig jelezte, hogy nagyra értékelik a férfiak társaságát, mert nem boncolgatják az érzésvilágukat.
(Cikkünk a Slate magazin cikkje alapján készült.)
Oldalak
Hirdetés
