És elindultunk - Az első napok Thaiföldön

Eljött a nap. Ferihegy, becsekkolunk, életemben nem repültem még. Várakozunk, közben lecsúszik két Jack. A felszállás izgi, 10 fok körül van, az ég borult, fogjuk egymás kezét, az enyém izzad, Úristen a levegőben vagyunk, úton vagyunk!

A repülőút

Kibukunk a felhők fölé és elvakít a napsütés. Lassan érkezik a stewardess, mit iszunk? Jöhet még egy Jack, persze. Belemegyünk az éjszakába, lemegy a nap, eltelik az öt óra, megérkezünk Dubaiba, hogy aztán ott várjuk. Újabb repülőút, ez már szenvedős, a lábam fáj, nem tudom, hogy üljek, hogy jó legyen, aludni kéne, megkapjuk a jóéjtwhiskyt, de belerepülünk a hajnalba, világosodik. Filmnézés, játékok, kis alvás, felváltva. Megérkezünk, a vízumkérelem és a mellé csatolt két fotó nem elég, újabb papírmunka, újabb fotózás. A reptér óriási, keressük a csomagjaink, találunk pénzváltót, megvesszük a thai sim-kártyát, keressük az emberünk, nincs meg. Telefonálás, persze másik szinten vár. Közben éhen halunk, de némi szendvics még volt nálunk otthonról. Ázott, nyomott, de megesszük. Megvan az ember is, irány Hua Hin. A kocsiban már kényelmesebben vagyunk, elalszunk, de még így is hosszú az út. Megvan a szállás, tusolás, legszívesebben eldőlnék az ágyban. Hogy kikerüljük a jetlag-et nekiindulunk az estének, kis séta az éjszakai piacon, első pad thai, nem is csíp. Veszünk banánt reggelire, ujjnyi hosszúságú kis darabkák, négy-öt kell, hogy érezd, hogy ettél valamit.

Lemegyünk a beachre, szia thai-tenger, hát létezel tényleg! Este kilenc lesz. Hazafelé beugrunk egy seven-elevenbe vízért, kókusztejért, aztán eldőlünk az ágyban.

Első élmények

Másnap észrevesszük, hogy nincsenek szekrények az apartmanban. Ez gond, hosszútávon nem szeretnénk bőröndből élni. A wifi hasít, a szoba nagy. A falak papírvékonyak, az ágy kemény. A bérleti díj egy hónapra 5000 bath (kb. 38 ezer Ft). Pro-kontra lista készül a fejben, de a szekrények hiánya perdöntő, elkezdünk szállást keresni, előbb viszont irány a part.

Útközben megismerkedünk a helyi rántottával, kicsit bundáskenyér-ízű, de megszokjuk. Mindenki mosolyog, mindenki kedves, ez egyből ránk ragad. Annak ellenére, hogy sokan nem beszélnek angolul megértjük egymást, az activity lesz a bábelhalunk. Szinte hihetetlen számunkra, de az emberek nem irigykednek, nem morcoskodnak, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnék és ha segítséget kérsz, szívesen segítenek, útbaigazításért pedig akár félúton el is kísérnek, hogy biztosan célba érj. És mégis, nekik is vannak problémáik, de valahogy olyan érzése támad az embernek, hogy a mindennapok felett állnak. Hogy a thai emberek még ismernek valami ösztönös tudást, ami valami olyasmiről szól, hogy a boldogság belőlünk fakad. A part felé sétálva rengeteg mosolyt gyűjtünk be és ez csak az első napunk itt.

Irány a part!

A kitesulit már előző este megtaláltuk, így ismerős úton haladunk le a partra. A thaiok fáznak, mi rövidgatyában, trikóban, 28 fokban. Olyan lehet ez nekik, mint nekünk a 12 fok.

A parton kérdezősködünk szállás után, összeakadunk a kite-suli tulajdonosával. Rengetegen csúsznak bent a vízben, a hullámok nagyok, a szél fúj, Lefinek több sem kellett, csak egy deszkát szerezni, amit rögtön kap is Dzevadtól (ő lesz a munkaadója).