Nagyon megszívtam a vasúttal

Pénzt vissza? Azt nem lehet!

A Budapest-Békéscsaba vonalon már-már állandó jelenségnek számítanak a Szajolon leszakadt felsővezetékek. Egy évvel ezelőtt ősszel – igen, amikor se hó, se fagy, se vihar, se hőség nem volt – a délután öt órási utolsó vonattal indultam haza, hét órakor átszállás Mezőtúron. Amikor Szolnokra értünk, közölték, hogy nem megyünk sehova, hiszen leszakadt a vezeték. A gond csak az volt, hogy a délután három órakor induló vonat is előttünk vesztegelt. Szóval ráengedték a következő vonatot a másikra. Este tíz óra. A kalauz nyugtatgat, hogy ne aggódjak, az utolsó vonat Mezőtúron bevár! Tíz óra öt perc: Tótkomlóson dudálva süvít el az utolsó vonat, ami elvileg Mezőtúron vár. Szolnokon ezért bementem – sok sorstársammal együtt – a jegypénztárhoz, hogy adják vissza a jegyemet. Ők nem voltak hajlandóak, idézem a MÁV-os hölgyet: „De hát Szolnokig eljött, nem?” – mosolygott.

Összegezve: leszakadt a vezeték, és felelőtlenül több száz embert útnak indítottak még a Keletiből. Azt mondták, hogy bevár a vonatom, ami már rég elment. Pénzt viszont nem adtak vissza, mert egy teljesen idegen városba elhozott a vonat, ahol szállásom sincs, aludjak egy padon.

Kocsival visszavitettem magam Budapestre tízezer forintért, majd másnap busszal próbálkoztam… amire már nem kaptam jegyet. 16 óra alatt 14 000 forintért haza is jutottam… belföldön. Csak a buszsofőr kegyelmén múlt, hogy hazaérhettem anyukám névnapjára. Hétfőn bementem a vonattársasághoz, hogy egyenlítsem a számlát. Kereken 500 forintot adtak volna vissza a több mint 2 500 forintos jegyemből, a kellemetlenségekről és plusz költségekről pedig nem is beszélve. Átküldtek valahova. Ahonnan kizavartak, hogy menjek vissza oda, ahonnan eredetileg jöttem.

Fotó: lowmanlawfirm.com