Útban Franciaország felé

Repülőgépen ülök. Mellettem egy pár. A lány még sosem repült. A gép minden rezdülésére sikongat, és láthatóan nagyon izgul. Erőteljesen szorongatja a barátja kezét. Pedig még csak most csordogálunk a kifutó felé...

Felszállás

Az L 31-es betoncsíkra érünk. Kis várakozás után felpörögnek a hajtóművek, a gép egyre gyorsabban száguld az aszfalton és pár másodperc múlva már el is emelkedünk. Ismered az érzést, amikor a nagy sebesség finoman belesüppeszt a székedbe? Egyszerűen imádom. A mellettem ülő lány halk, visszafogott, de mégis eufórikus kacagásba tört ki, annyira élvezte a fölszállást, és ahogy távolodtunk a földtől, a házak egyre kisebbek lettek, egyre nagyobb szeletet láttuk gyönyörű Földanyánkból, egyszer csak annyit mondott a párjának: Látod?! Repülünk!

Olyan boldogsággal mondta, hogy biztos vagyok benne, ezt az érzést nem felejti el. Nálam ez egy gyomorból jövő, mellkast melegítő, egész testet finoman bizsergető szabadság érzés! Hirtelen annyi energia szabadul fel a testedben, hogy szinte hallod dobogni a szívedet, érzed, ahogy száguld a vér az ereidben és közben tele vagy szeretettel és annyi erővel, hogy le tudnál futni egy maratont! Semmihez sem tudom hasonlítani! Egyszerűen leírhatatlan! Ezért szeretek repülni. Minden más megszűnik. Csak ez a testedben lüktető szabadság és a lenyűgöző látvány...

Megszűnnek a gondok

S ahogy nézem Budapestet felülről, a kanyargó Dunát, a Margit-szigetet, később a Velencei-tavat majd a Balatont, szépséges országunk gyöngyszemeit, eszembe ötlik, hogy miért nem tudom a földön ezt a nyugalmat érezni? Mikor repülsz, megszűnnek a gondok. Azt hiszem a Mary Poppinsban mondja Berti a gyerekeknek, miközben egy háztetőn a kémények között ücsörögnek, hogy „fentről nézve minden gond parányi". De lent... Mikor benne vagyok a nyüzsgésben, ezt elfelejtem. Pedig milyen egyszerű kis mondat. Ha mindig tudnám figyelmeztetni magam, azt hiszem, könnyebbnek tűnne az élet súlya gyenge kis vállamon.