Pasik, akiktől tényleg félt anyád, de minden más épelméjű ember is

Miközben ecsetelik, hogy mi a gáz egy nőben, amiben általában egy csepp igazuk sincs, hiszen a saját, beszűkült világuk szerint ítélnek, amit nagyvonalúbb pszichológusok ingyen is kezelnének. Szóval, a meggyőződéseiket lángvágóval sem lehet kiírtani belőlük. Ők azok, akik soha nem tanulnak a hibáikból, és készek rendre elkövetni azokat az élet bármely területén. Mégis… Már olyan rég láttam ilyet, sajnos nem először, de remélem utoljára… Ahogy egy középkorú (30-40 között) férfi ráhajol a kokainra, az arcát, mancsát 15 négyzetcentire összenyomorítja, és egy határozott mozdulattal szippant egyet. Ezzel együtt az előtte heverő utcából csak szemecskék maradnak, mint hírvivők.

Persze rezzenéstelenül lehet végigkövetni a történéseket, de belül csak szánalmat érzel. Már megvetés sincs benned, kivéve, ha mondjuk már egy apáról van szó, mert ugye, ha ő megdöglik, akik a gyerekeknek elég nagy a szipi-szopi. De ugye, náluk nem divat végiggondolni. Cserében okosítanak mindenkit a környezetükben… Elnézően mosolyogsz, néhány oltári baromságon vagy fennakadsz, vagy nem, bár az az ő szemszögéből egyébként rohadtul mindegy.

Ilyenkor szeretem nézni őket

Tompulnak a szemek, a szórakozóhely, vagy épp egy barát háza elkezd elmosódni és ezt látod is rajtuk. Bánatuk, bajuk és fittyfenéjük lesz, amit jó esetben megtartanak maguknak, rosszabb esetben ráokádják selejtes látásmódjuk a világra. Ilyenkor szeretem nézni őket, hiszen bármilyen információ, vagy egyéb apróság könnyen kicsúszik a szájukon. Vicces játék ez. Nincs rá szükséged, de ha már így adódott, akkor legalább szórakoztassa magát az ember lánya. ;)

Az utolsó hollywoodi csákó is behajol és feltol még egy „utcácskát”, csak a kaland kedvéért. Közben piácska és már jöhet is a fű, mert kezdenek besokallni és valamitől kicsit lentebb kell kapcsolni. Bárgyú, üres tekintetek, és benned a kérdés: az ő bolygójukon milyen a klíma? Láthatóan nem itt élnek, de nem csak ekkor… A mindennapjaik is pont ilyen kaotikusak és borítékolhatók.

Nem töprengsz el, hogy kerültél ide, hiszen tudod: belecsúsztál, nem vetted le a jeleket. Eszed ágában sincs okolni magad, bár nem mondható, hogy túl fesztelen lennél. Mennél már, mert már a humorod sem képes feldolgozni őket. Sajnálod… Igen, talán sajnálod, hogy „ez” is csak egy a város mocskából, aki sosem fogja majd fel, hogy az élet megemésztette. Büszkén, vagányan fogja romra szívni magát az utolsó estéjén is.

Menni kellene… Hajnalodik és eleget láttál már. Volt értelme: láttad az igazságot… Menni kellene, de még töprengve nézegeted, hogy mi maradt a fess csókából… Egy romhalmaz, akiről minden máz lehullt… Hmm, kiderült, hogy még buta is. Igen, csak addig tudta megjátszani magát, míg volt komolyabb önkontroll. S a többi… Néma csend.

Megértetted, hogy mitől tűnik kicsit összeesettnek egy egészséges férfi, mitől zavart, csapongó és kapkodó a hétköznapi beszéde is, mitől változnak a hangulatai és mitől tudnád kiherélni két másodperc alatt. Mert ő egy Hollywood-i rudi, aki mindenkit lenéz, akkor is, ha nem veszi észre: ő áll a békaperspektívában. (Már ha tudja, hogy ez mit jelent.)