Sztárok

Oláh Ibolya minden határt túllépett: az énekesnő botrányos helyzetet teremtett a Sztárban Sztár színpadán, még a nézők is dühöngtek

A 45 éves előadóművész Joan Jettként lépett színpadra a TV2 nagysikerű műsorában, és bár az énektudását senki sem vitatta el, a performanszot követő zsűrizés már botrányos pillanatokban is bővelkedett.

Hihetetlen, mire vetemedett a színpadon Oláh Ibolya

Oláh Ibolya hosszú kihagyás után tért vissza a TV2-höz: ahhoz a tévécsatornához, mely a 45 esztendős énekesnő karrierjének elindításában is oroszlánszerepet vállalt, a híresség ugyanis a Megasztár 2003-as első szezonjában tűnt fel először a képernyőn, s ez a műsor alapozta meg későbbi országos népszerűségét. Az énekesnő most a Sztárban Sztár című produkcióban lépett fel: a közönség Joan Jettként láthatta a színpadon, és a performanszával nem is lett volna semmi baj, az azt követő zsűrizés azonban már botrányos pillanatokban is bővelkedett. Hogy mit is tett pontosan Oláh Ibolya, és miért szabadított magára valóságos gyűlöletcunamit? Lapozd fel galériánkat, azonnal eláruljuk!

Miután produkciója véget ért, és a zsűri véleménynyilvánítása következett, a 45 éves énekesnő az övcsatja mögé rejtette a mikrofonját, és több furcsa mozdulatot is tett.
Kattints a további képekért!

A műsor elődöntőjében óriási izgalmaknak lehettünk szemtanúi, hiszen a tét az volt, hogy ki az a négy versenyző, aki a döntősök közé jut.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Utazás
A hét elején ugyan csípősebb-esősebb napok köszöntöttek ránk, ám ennek mostantól vége: újabb felmelegedés veszi kezdetét, ami hamarosan az év első hőhullámába torkollik.
Lifestyle
Ha végleg száműzitek a hálóból ezt a bizonyos dolgot, az csodákat tehet a nemi életetekkel!
Lifestyle
Elképesztő, már-már hihetetlen történetekről rántották le a leplet a pedagógusok.