Lifestyle

Így lesz a legfinomabb az uborkasaláta: egyetlen titkos hozzávaló kell hozzá

Az uborkasaláta mindig remek kísérője az ebédnek, főleg a nyári hónapokban, de ha azt szeretnénk, hogy a szokásosnál is finomabb legyen, érdemes megbolondítani egy extra hozzávalóval.

Isteni lesz a végeredmény

Az uborkasalátát mindenki szereti, frissessége és könnyű elkészítése miatt pedig gyakran választják az ebéd kísérőjeként, különösen az év legmelegebb időszakában. A legtöbb magyar háztartásban a vasárnapi ebédek kötelező résztvevője volt az asztalon, hiszen pörköltek, raguk, de rántott hús mellé is tökéletes, jól behűtve pedig fantasztikusan tud esni. Az alaprecept pofonegyszerű, ráadásul könnyen ízlés szerint variálható, azonban még ennek a közkedvelt köretnek is jól áll, ha olykor-olykor megbolondítjuk kissé, hogy az ízélmény igazán felejthetetlen legyen. Galériánkban eláruljuk, mit kell tenned ahhoz, ha az a célod, hogy igazán lenyűgözd a családot az általad készített uborkasalátával:

Az uborkasaláta egy örök klasszikus, hiszen könnyű, frissítő és egyszerűen elkészíthető, ráadásul mindkét változata – a krémes szószos és az ecetes – is nagy népszerűségnek örvend. Azt sem szabad elfelejteni, hogy már maga az uborka remekül hidratál, kevés benne a kalória, emellett égő gyomorra is megoldást nyújt.
Kattints a további képekért!

Napi egy uborka valóban csodákra képes? Cikkünkből most választ kaphatsz erre a kérdésre!

Leadfotó: 123rf

Forrás: Origo

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Katalin hercegné és Meghan Markle ékszerkollekciója számos olyan darabot rejt, ami egykor Diana birtokában volt – ám a néhai hercegné egyik legikonikusabb kiegészítőjét sosem láttuk egyik...
Sztárok
Viktória svéd királyi hercegnő lánya, Esztella még csak 12 éves, de már most elmondható róla, hogy nagyon figyelemfelkeltő teremtés.
Fashion&Beauty
A mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, nem vicc, étrendünk valójában nagyobb hatással van általános egészségünkre és megjelenésünkre, mint gondolnánk.