Robert Pattinson búcsút int vámpírságának!

A lányok kedvence ezúttal nem Kristen Stewart vérét szívja, hanem Reese Witherspoonra vet (nem aranyszínű) szemet.

 

A film, egy fiatal fiúról szól, aki, miután abbahagyja tanulmányait, csatlakozik egy vándorcirkuszhoz, ahol megismerkedik. Marlena Rosenbluth-szal, akit Reese Witherspoon alakít. A két fiatal hamar egymásba szeret, melyet a fiú szülei nem néznek túl jó szemmel.

 

 
A bájos színésznő, úgy nyilatkozott, hogy szerencsésnek érzi magát, azáltal, hogy Roberttel játszhat. „ Csodálatos, édes, elképesztően aranyos” –mondta a People magazinnak. Elmondása szerint, a forgatások igen jó hangulatban teltek, állandóan cikizték, ugratták egymást.
A film április 22-én kerül a mozikba. Bár, nem ez az első közös film, amiben együtt játszanak, hiszen egy 2004-es produkcióban, a Hiúság vásárában már láthattuk őket együtt, bár akkor nem szerelmes párt alakítottak.
A valóságban persze, a két színész nem több mint barát, hiszen Witherspoon kisasszony jegyben jár a 40 éves, Jim Toth-al, míg a sármos vámpírunk, folytatja románcát az Alkonyaton kívül is, Kristen Stewaarttal.

Egy kis kedvcsináló a filmhez:

 

 

 

 

Oldalak

Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Lifestyle
Valószínűleg neked is van épp otthon abból az élelmiszerből egy kevés, amit ha a vágott virágok közé teszel a vázában lévő vízbe, akár több héten át is élvezheted a gyönyörű anyák napi növények...
Egészség
Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.