Jákob Zoli egy szőke szépséggel bulizott, és már azt is tudni, ki van mellette

Jákob Zoli együtt táncolt egy fiatal szőke lánnyal, és az internet népe rögtön találgatni kezdett.

Új barátnő van a dologban?

A Nagy Ő új évada óriási nézettséget hozott a TV2-nek, bár a dologban az is benne van, hogy Jákob Zoltánnal elég sokan szimpatizáltak előtte is. A nézők tehát nagyon szerették volna, ha a Crytal Nails alapítója megtalálja a szerelmet.

Ez is meg is történt, mivel Jákob Zoli végül a 31 éves Hajnal Bettit választotta. A műkörmösként dolgozó nő abszolút le tudta venni a lábáról a milliárdost, de végül kiütköztek a különbségek.

A milliárdos végül úgy döntött, hogy szakít a lánnyal, de mint kiderült, inkább közösen hozták meg ezt a döntést. Hogy miképp tudtak mégis jóban maradni, és ki a másik titokzatos hölgye a dúsgazdag híresség életében, az a galériánkból kiderül!

Jákob Zoli és Hajnal Betti a szakítás óta is jóban vannak egymással. „Nem akarunk újra összejönni, de tartjuk a kapcsolatot, elég sokszor beszélünk, és nem kizárt, hogy láthatnak még minket együtt az emberek. Ő szokott kettőnkről úgy fogalmazni, hogy sosem kizárt semmi, bármi lehet még közöttünk, és én is hasonlóképpen tudok fogalmazni. Meglátjuk, mit hoz a jövő…” – mondta a Blikknek az üzletember.
Kattints a további képekért!

A leendő Nagy Ő bosszúból elköltötte egy luxus családi ház árát, miután kissé bosszús lett.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Szoboszlai Dominik egyre jobban a figyelem középpontjába kerül. Ugye közeledik a labdarúgó Európa-bajnokság is, de most a korgó hasú rajongók kerülnek a középpontba.
Lifestyle
A szakértők mindig kiemelik, hogy nem szabad bizonytalannak kinéző weboldalakon vásárolni, hiába csábító az ár. Inkább fizessünk többet egy megbízható oldalon, minthogy leszívják a pénzt a...
Utazás
Újra igénybe vehetjük a nosztalgiajáratokat a fővárosban. Az utakon és a vágányokon muzeális járművekkel is lehet majd találkozni Budán és Pesten egyaránt a tavaszi és nyári időszakban.