Lehet, hogy Te is vérszegény vagy? Így ismerheted fel a tünetei alapján
A vérszegénység nagyon sok embert érint és a többségük nem is tud róla, a betegség ugyanis lassan alakul ki és gyakran szinte észrevétlen marad. Vannak azonban olyan tünetei, amelyek figyelmeztető jelek lehetnek. Ezeket gyűjtöttük most össze egy csokorba, hogy időben felismerd!
Előfordulása
A vérszegénység, más néven anaemia népbetegségnek számít, szinte hihetetlen, de a fejlődő országok lakosságának nagy része szenved benne. Mindennek oka, hogy az oxigént szállító vörösvérsejtek száma lecsökken. Ez bekövetkezhet vas, B12-es vitamin, valamint folsav hiányában is.
A vashiányos vérszegénység a leggyakoribb, különösen a nőket érinti, szervezetünknek ugyanis a menstruáció, a szülés, illetve szoptatás idején még több vasra lenne szüksége. Nagyon fontos a vaspótlás a gyermekek, serdülők és a sportolók esetében is. A műtétetek után a daganatos betegségben szenvedőknél, vese- és májbetegeknél is nagy eséllyel állhat fenn vérszegénység veszélye. Ritkább esetben vörösvérsejt-csökkenést okozhat még a malária vagy éppen anyagcserezavar is.