8 film, amiben tényleg szeretkeztek a színészek

Többek között Marlon Brando, Helen Mirren és Robert Pattinson is szeretkeztek a kamerák előtt sikerfilmjükben.

Caligula - 1979

Az 1979-ben bemutatott Caligula című film óriási vihart kavart, már készítése közben számos peres ügyet eredményezett. Ennek egyik oka, hogy a producer a rendező tudta nélkül forgatott hozzá erotikus- és valódi szexjeleneteket, ezekhez pedig a díszletet használta. Később a forgalmazni kívánt változatban el is helyezte a felvételeket, ez pedig nyilvánvalóan botrányokhoz vezetett. Az egyik főszereplő egyébként Helen Mirren volt.

Lorca és Dali - 2008

A 2008-ban készült Lorca és Dali című film azért érdekes, mert van benne egy jelenet, amelyben Robert Pattinson karaktere maszturbál. A színész egy interjúban elárulta, tényleg önkielégítést végzett a kamerák előtt, mert szerinte ettől vált hitelessé a film. Hozzátette, ez szerinte egy olyan dolog, amit amúgy sem lehet színlelni.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Sztárok
Rosszul indult a szakítás Krausz Gábor és Tóth Gabi között, de sokak szerint a sztárséf inkább már hálás lehet az énekesnőnek, hogy ez az egész így alakult.
Fashion&Beauty
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Szabados Ági, a Libertine...
Sztárok
Meghan Markle és Harry herceg kisfia nem kap túl sok szerepet a nyilvánosságban, mivel a szülők fokozottan óvják a magánéletüket, olykor-olykor azonban derülnek ki korábban sosem hallott titkok a...