Mennyi ideig iható egy kitöltött pohár víz? Ezt mondják a szakértők

Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni. A válasz nemcsak attól függ, mennyi idő telt el, hanem attól is, hogyan tároltad a vizet.
Nem mindegy, mióta áll a pohár az asztalon
Egy pohár friss víz a nap bármely szakában jóleshet, különösen ébredés után, amikor sokan még a reggeli kávé előtt szeretnének inni néhány kortyot. Sokan ezért este készítenek maguknak egy pohárral, mások pedig napközben töltenek vizet az íróasztaluk mellé, hogy munka közben se feledkezzenek meg a folyadékpótlásról. A probléma csak akkor merül fel, amikor a víz hosszú órákon át érintetlenül áll, és már nem tudjuk, érdemes-e még elfogyasztani.
A víz önmagában nem romlik meg úgy, mint a tej vagy egy frissen facsart gyümölcslé, de ettől még nem feltétlenül marad ugyanolyan állapotban. A pohár nyitott tetején keresztül por és más szennyeződések kerülhetnek bele, a közvetlen érintkezés pedig további kockázatot jelenthet. Ha például közvetlenül a pohárból iszol, a szájjal érintkező peremre mikroorganizmusok kerülhetnek, amelyek a vízbe is átjuthatnak. A környezet szintén számít: egy hűvös szobában, tiszta pohárban hagyott víz más körülmények között áll, mint az autóban vagy a napsütötte ablakpárkányon felejtett ital. Az sem mindegy, hogy vezetékes vízről, palackozott vízről vagy valamilyen szűrővel kezelt vízről van szó. Ezért nem létezik minden helyzetre egyetlen, pontos óraszám, amely után a víz automatikusan ihatatlanná válik.
Vajon valóban veszélyes lehet az a víz, amelyet már órákkal korábban kitöltöttünk? Mi a helyzet az éjszakára kint hagyott pohárral, és milyen körülményekre érdemes figyelni? Részletek a galériában!
Leadfotó: 123RF






























