Lifestyle

„A nővérének néznek” – A 39 éves édesanyának személyivel kell igazolnia az életkorát

Bár sokan vagyonokat fizetnének a fiatalos külsőért, ennek a 39 éves édesanyának az életét alaposan megnehezíti, hogy folyamatosan tinédzsernek nézik.

Sokan irigylik

Az öregedés folyamata és az arról alkotott képünk rendkívül egyedi: mindannyian találkoztunk már olyan emberekkel, akiknek az arcvonásai, kisugárzása vagy életmódja alapján jóval több évet tippeltünk volna a valódinál. Ezzel szemben létezik a másik véglet is, amikor valaki évtizedeket tagadhatna le a korából, és sokkal fiatalabbnak néz ki, mint ami a születési anyakönyvi kivonatában szerepel. Utóbbi tulajdonságnak általában a nők örülnek a legjobban, hiszen a fiatalság megőrzése a mai társadalomban szinte kultikus értékké vált. A valóságban azonban az extrém módon fiatalos külső nemcsak áldás, hanem meglepően sok kellemetlenséggel, bosszúsággal és megalázó helyzettel is járhat. A mindennapi életben, a hivatalos ügyintézésekkor vagy a munkahelyi előrelépés során a túl fiatalos megjelenés komoly akadállyá válhat, hiszen a környezet hajlamos a külső alapján megítélni egy ember szakmai tapasztalatát, érettségét és tekintélyét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Erre a különös jelenségre tökéletes példa az Ausztriában, Bécsben élő 39 esztendős tartalomgyártó, Sandra Imiela esete. A fiatalos édesanya és 14 éves lánya, Sophie Louise kapcsolatát a külvilág szinte folyamatosan félreértelmezi: az utcán, a boltokban vagy az utazásaik során rendszeresen testvéreknek nézik őket. Az idegenek gyakran döbbenten eszmélnek rá az igazságra, amikor kiderül, hogy Sandra nem a tinédzser lány nővére vagy bébiszittere, hanem az édesanyja. Bár egy felületes szemlélő számára ez hiúsági kérdésnek tűnhet, a bécsi nőnek lépten-nyomon személyi igazolvánnyal kell bizonyítania az igazi életkorát, hogy komolyan vegyék. A félreértések ráadásul nem merülnek ki a kedves tévedésekben: a karrierjében, a családi nyaralásokon és még a legegyszerűbb szépségápolási kezelések során is abszurd szituációkba keveredik. Hogy miért, a galériánkból, a nem mindennapi képek alatt kiderül.

Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Súlyos vádakkal kell szembenéznie a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázónak, akivel szemben az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...