Szomorú, de igaz: a magyar otthonok egyik legnépszerűbb dekorációja már inkább ciki, mint divatos

Évekig szinte minden lakásban ott volt, ma viszont a lakberendezők szerint egyre többen száműzik az otthonukból. Egykor trendinek számított, most azonban sokak szemében inkább elavult hatást kelt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Búcsú a kedvenctől

A lakberendezési trendek folyamatosan változnak, és ami néhány évvel ezelőtt még modernnek, elegánsnak vagy éppen luxusnak számított, az ma már könnyen kelthet idejétmúlt benyomást. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra ki kellene dobni mindent, ami már nem szerepel a legfrissebb trendlistákon. Az otthon elsősorban a benne élőkről szól, mégis sokan szeretnek inspirálódni, és időnként felfrissíteni a környezetüket. Az utóbbi években egyértelműen a természetes anyagok, a letisztult formák és a személyes történetet mesélő tárgyak kerültek előtérbe. A belsőépítészek egyre gyakrabban hangsúlyozzák, hogy a lakás akkor lesz igazán stílusos, ha nem a pillanatnyi divatot másolja, hanem harmonikus és időtálló összképet alkot. Emiatt sok olyan dekoráció szorul háttérbe, amely korábban szinte kötelező elemnek számított.

A közösségi médiában is egyre többször bukkannak fel azok a videók, amelyekben lakberendezők mutatják meg, mely kiegészítőket érdemes lecserélni modernebb alternatívákra. Ezek között van egy olyan dekoráció is, amely a magyar otthonokban különösen nagy népszerűségnek örvendett, és valószínűleg sok nappaliban ma is megtalálható.

A szakértők szerint nem önmagában a dekorációval van a gond, hanem azzal, hogy túl sokáig ugyanaz a stílus uralta a lakásokat.

Most egy természetesebb, egyedibb irányzat veszi át a helyét, amely sokkal melegebb és otthonosabb hangulatot teremt.

Lapozd végig a galériát, és mutatjuk, melyik dekoráció kezd kimenni a divatból, valamint mivel érdemes helyettesíteni!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...