Lifestyle

Generációk közös hangja – új klip készült a Mindannyian mások vagyunk című Bródy-dalhoz

A Sziget Mínusz Egyedik Napján, augusztus 9-én megrendezésre kerülő Bródy Dalok Napjának mottójaként született újjá Bródy János Mindannyian mások vagyunk című ikonikus dala. A különleges zenei összefogásban a magyar zenei és színházi élet meghatározó művészei, több generáció előadói együtt adják elő a szerzeményt, amelyhez videóklip is készült.

Augusztus 9-én, a Sziget Mínusz Egyedik Napján minden idők egyik legnagyobb hazai zenei összefogása valósul meg a Nagyszínpadon, az RTL bemutatja: Bródy Dalok Napján több mint félszáz magyar előadó és zenekar áll össze egy gigantikus, közel hatórás megakoncertre, hogy együtt ünnepelje és tisztelegjen Bródy János páratlan életműve előtt. Ez nem csupán koncert, hanem egy generációkat összekötő közös zenei ünnep, ahol a közönség és a fellépők együtt énekelhetik azokat a dalokat, amelyek évtizedek óta meghatározó részei a magyar könnyűzenének. A monumentális produkcióban felcsendülnek az Illés és a Fonográf legismertebb slágerei, az István, a király emblematikus szerzeményei, valamint Bródy szólókarrierjének meghatározó művei is és olyan ikonikus dalok, amelyeket legendás előadók, többek között Koncz Zsuzsa vagy Halász Judit tettek felejthetetlenné a közönség számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„A Mindannyian mások vagyunk nemcsak a koncert mottója, hanem az esemény szellemiségének egyik legfontosabb üzenete is. Bródy János a magyar könnyűzenei élet egyik szimbolikus alakja, egész pályafutása során az elfogadás, a nyitottság és az emberi értékek mellett tett hitet, ez a dal pedig életművének egyik legikonikusabb szerzeménye. Üzenete szorosan összecseng a Sziget alapértékeivel: a szabadsággal, a befogadással, a kulturális sokszínűséggel és az egymás iránti tisztelettel, így akár a fesztivál himnusza is lehetne” – mondta Gerendai Károly, a Sziget alapítója.

A videóklipben több generáció ismert, majd a koncerten is fellépő előadói – Bagossy Norbert, Bérczesi Róbert, Bornai Tibor, Horváth Charlie, Kéri András Columbo, Csemer Boglárka, Czutor Zoltán, Deák Bill Gyula, Feke Pál, Gál Tibor, Gerendás Péter, Geszti Péter, Gubik Petra, Hernádi Judit, Hrutka Róbert, Járai Márk, Kiss Tibor, Majorosi Marianna, Müller Péter Sziámi, Novák Péter, Palya Bea, Rúzsa Magdolna, Sena Dagadu, Tarján Zsófia, Törőcsik Franciska, Vikidál Gyula, Závodi Gábor – szerepelnek együtt, ezzel is hangsúlyozva, hogy a zene képes összekötni különböző korosztályokat, műfajokat és világlátásokat. Az új feldolgozás egyszerre tisztelgés Bródy János életműve előtt és annak bizonyítéka, hogy dalainak üzenete ma is aktuális.

A Bródy Dalok Napján – a klipben szereplő előadók mellett – további legendás művészek és a kortárs magyar zenei élet meghatározó alakjai is színpadra lépnek. A közel hatórás megakoncert fellépői között ott lesz többek között Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Tolcsvay László, Presser Gábor, Földes László Hobo, Lovasi András, a Csík zenekar, Beton.Hofi, Dzsúdló, Azahriah és még sokan mások.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.