Sztárok

Pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták Kovács Ákost, minden nyári koncertjét lemondja

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"Jól vagyok"

Az énekes a kiadott nyilatkozatban nyíltan és őszintén vallott a megpróbáltatásairól: „Különös helyzetben kell megszólalnom. Aki ismeri és figyeli a munkámat, tudja, hogy lemezek és turnéelőadások, kisebb fellépések és nagykoncertek körforgásában élek – idestova négy évtizede már. Ahogy a korábbi évek, a tavalyi esztendő is rengeteg munkával és utazással telt, és 2026 is mozgalmasan indult: egy tévéfilm zenéjét komponáltam, számos filmvetítésen és közönségtalálkozón vettem részt, közben zajlott a lázas stúdiómunka az ősszel megjelenő, új lemez anyagán. Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget” – részletezte a kezdeti sokkot és a sikeres beavatkozást. Zárásként háláját is kifejezte a közönségnek: „Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább. Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában!”

Címlapfotó: Facebook/AkosOfficial

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.