Örülni fognak a vásárlók annak, amit most jelentett be a Kifli.hu

Kedden sajtótájékoztatót tartott az online szupermarket, amelyen mi is részt vettünk és megtudhattuk, új szakaszba lép a vállalat; még nagyobb fókuszt kapnak a helyi termelők.

Magyar termékek, hazai vásárlók

Egy év alatt megduplázódott a hazai friss termékek forgalma a Kifli.hu-nál, miközben a magyar beszállítói kínálat közel 47 százalékkal bővült, és több mint 100 új hazai partner csatlakozott a vállalathoz. A cég jelenleg közel 200 magyar termelővel és beszállítóval dolgozik együtt. Az élelmiszer-kategóriában a termékek több mint 35 százaléka magyar beszállítóktól érkezik, egyes területeken pedig ennél is magasabb a hazai arány: a hús- és felvágott kategóriában eléri a kétharmadot, míg a péksüteményeknél megközelíti az 50 százalékot.

Terveik között szerepel, hogy a következő időszakban tovább növelik a hazai termelők arányát a kínálatban, és jelentősen bővítik a magyar partneri hálózatot. A vállalat már ma is számos helyi termelővel dolgozik együtt, többekkel a magyarországi indulás óta, a cél azonban az, hogy a jövőben még több hazai gazda, kertészet, kézműves műhely és termelői közösség termékei váljanak elérhetővé a vásárlók számára. Nemcsak aktívan keresik az új együttműködéseket, hanem várják azon termelők jelentkezését is, akik megbízható, hosszú távú partnerként kapcsolódnának be a vállalat beszállítói közösségébe.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„A Kifli.hu mostanra egy érettebb piaci szakaszba érkezett. A növekedés továbbra is fontos számunkra, de a következő időszak sokkal inkább a lokalizációról, a magyar vásárlók igényeire szabott működésről és a helyi partnerségekről fog szólni” – mondta a sajtótájékoztatón Szabó Dániel, a Kifli.hu ügyvezető igazgatója. A vállalat tapasztalatai szerint a vásárlói elvárások jelentősen átalakultak az elmúlt években. A kényelem és a széles választék mellett egyre fontosabbá vált a termékek frissessége, eredete és a megbízható, hazai forrás.

„A hazai termelői együttműködések számunkra nemcsak kereskedelmi kérdést jelentenek, hanem hosszú távú stratégiai irányt is. Minél több magyar kistermelővel, kézműves pékséggel és helyi beszállítóval szeretnénk együtt dolgozni – nemcsak Budapesten, hanem országosan is” – tette hozzá.

A Kifli.hu ügyvezetője Szabó Dániel

A vállalat szerint ebben a logisztika is kulcsszerepet játszik. Budapest belső kerületeiben a rendelések akár 90 percen belül, 15 perces idősávokkal érkezhetnek meg, ugyanakkor a cél nem kizárólag a gyorsaság. A márka olyan együttműködési modellt épít a hazai termelőkkel, amelynek köszönhetően bizonyos friss termékek akár néhány órával a szedés vagy betakarítás után a vásárlók asztalára kerülhetnek.

Leadfotó, fotók: Kifli.hu

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...