Sztárok

Ez volt Jennifer Aniston első reakciója, amikor megtudta, hogy a volt férje édesapa lett: az egész világ a színésznő tettéről beszél

Köztudomású, hogy a Jóbarátok című kultsorozat egykori sztárjának sosem született gyermeke, de vajon tud felhőtlenül örülni annak, ha egy korábbi szerelmét megajándékozza a sors e csodával?

Jennifer Aniston és a férfiak

Hosszú karrierje során megannyi híres férfival összeboronálták már Jennifer Anistont: a Jóbarátok című kilencvenes évekbeli kultsorozat egykori Rachelje mindig is óriási népszerűséggel rendelkezett az ellenkező nem képviselői körében, és még most, 57 esztendősen is a világ legszebb női között szokás emlegetni. Aniston valójában két komolyabb kapcsolatot tudhat maga mögött: 2000 és 2005 között az Oscar-díjas Brad Pitt felesége volt (a rossz nyelvek szerint válásukban az is közrejátszott, hogy a filmcsillag a kétezres évek közepén, egy filmforgatáson belehabarodott kolléganőjébe, Angelina Jolie-ba, akivel később legendás sztárpárt is alkottak), 2015-ben pedig egy másik közismert hollywoodi színésszel, Justin Theroux-val kötötte össze az életét, de három év után ez a frigy is véget ért.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Nem akart gyermeket szülni Brad Pittnek?

Aniston ágyában egyébként olyan hírességek is megfordultak, mint Tate Donovan, John Mayer, vagy épp Vince Vaughn, ám e románcok nem tartottak túl sokáig. Sőt, köztudomású, hogy a színésznek máig nem született gyermeke. Mindez annyira fontos téma a bulvárlapok számára, hogy amikor húsz évvel ezelőtt berobbant a köztudatba Aniston és Pitt válásának híre, néhány rosszmájú újságíró arról kezdett cikkezni, hogy a színésznő ódzkodott a gyermekvállalástól, s végül ezért futott zátonyra a házassága. Aniston már akkor hevesen cáfolta ezt a finoman szólva sem hízelgő feltételezést, most viszont, hogy korábbi férje, Justin Theroux édesapa lett, olyasmit tett, amivel örökre egyértelművé tette, hogyan is áll a szülőség sarkalatos kérdéséhez.

Lapozz tovább, tudd meg, hogyan reagált Aniston, amikor megtudta, hogy egykori szerelmének gyermeke született! A folytatást a galériában olvashatod el!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.