Nánási Pál a felesége, Ördög Nóra korábbi randipartnerének üzent: mindenkit megdöbbentettek a szavai

Ördög Nóra és Nánási Pál immáron több mint egy évtizede elválaszthatatlanok egymástól. Megéltek már együtt néhány furcsa pillanatot, a mostani azonban az egész házasságuk történetében egyedülállónak mondható.
Ez aztán az őszinte vallomás
A neves magyar műsorvezető, Ördög Nóra magánéletében két férfi volt meghatározó az elmúlt húsz évben: Rubin Kristóf és Nánási Pál. Rubinnal a 2000-es évek elején ismerkedtek meg, majd hét évnyi együttélés után 2008. augusztus 2-án házasodtak össze, nászuk azonban tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen decemberben már el is váltak. Ördög Nóra szerencsére nem szomorkodott sokáig, hiszen nem sokkal később betoppant az életébe Nánási Pál fotóművész, akivel 2010-ben kötötték az össze az életüket, és azóta is az egyik legismertebb és legkedveltebb sztárpárnak számítanak.
A két híresség az elmúlt másfél évtized során rengeteg furcsa pillanatot megélt már közösen, a köztük lévő kötelék viszont egyáltalán nem szakadt el, sőt voltaképpen eltéphetetlenné vált. Ördög Nóra és Nánási Pál most éppen a szerelmesek ünnepére, azaz Valentin-napra készülnek, s ennek apropóján posztoltak egy ritkaságszámba menő közös videót - szúrta ki a Blikk.
A felvételen Ördög Nóra egy korábbi, de máig meghatározó randiélményéről beszélt férjének: elmondta, hogy a férfi, akivel akkoriban ismerkedett, korcsolyázni vitte. Nánási Pál reakciója mindenkit hidegzuhanyként ért.
Lapozz, tudd meg, hogyan fogadta felesége romantikus történetét a fotóművész!





























