Sztárok

Elhunyt Voith Ági színésznő

Nyolcvanegy esztendős korában elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház örökös tagja.

Örökre elment Voith Ági színésznő, Bodrogi Gyula felesége

Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő - közölte saját Facebook-oldalán Bóta Gábor színikritikus, szerkesztő. "Felhívott Bodrogi Gyula, hogy meghalt Voith Ági. Megállt bennem az ütő. Végleg elaludt. Legyőzte a gyilkos kór" - fogalmazott Bóta. "Sokat láttam őket gyerekkoromban a József Attila Színházban komédiázni. Színházimádatom megalapozói közé tartoznak. Felelevenedett az élmény, amikor jó pár éve a Nemzetiben közös estet csináltak, mókáztak, énekeltek, táncoltak, de nagy, mély csendeket is teremtettek, mint régen. Több mint negyven éve nem éltek együtt, ám meghatóan példaértékű, ahogy jóban maradtak. Ági vagány, belevaló, szeretni való, jó humorú nő és remek színész volt. Márciusban lett volna 82 éves" - tette hozzá.

Voith Ági 1944. március 17-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Az 1956-os forradalom után Svájcban, majd Olaszországban apácáknál tanult. 1962-ban érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban, majd 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

1966 és 1984 között a József Attila Színház tagja volt, majd a Thália, illetve az Arizona Színházban lépett fel. 1993-tól szabadfoglalkozásúként folytatta pályáját, 2019–2021 között a pedig kaposvári Csiky Gergely Színház társulatát erősítette.

Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésszel, a Nemzet Színészével kötött házassága ugyan szakítással végződött, de a két színész hivatalosan sosem vált el. Frigyükből egy gyermek született. Voith Ági később újra párra lelt Döme Zsolt zeneszerző személyében. A népszerű színésznő utolsó éveit Nagykovácsiban töltötte.

Leadfotó: Zih Zsolt / MTI

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.