Lifestyle

Új év, új én – Változtass te is, segítünk megtartani a fogadalmad!

Az év vége klasszikusan az újévi fogadalmak időszaka: új év, új szokások – legalábbis a hagyomány és a naptár szerint. A valóság persze ennél kicsit árnyaltabb, egy friss kutatás ugyanis azt mutatja, a fogadalmak műfaját leginkább a fiatal felnőttek veszik komolyan, és azok is ők, akik a drasztikus változások helyett sokkal inkább az ártalomcsökkentésre fókuszálnak.

A szilveszterkor tett fogadalmak népszerűsége továbbra sem csökken – legalábbis ez derül ki a Micra S kutató évente ismételt, az újévi fogadalmak sikerességét vizsgáló reprezentatív kutatásából. Legutóbbi felmérésük szerint a felnőttek közel harmada tett 2025. január elsején valamilyen fogadalmat, ez az arány nagyon hasonló a korábbi évekéhez. Továbbra is az életmód és egészség területére fókuszáltak legtöbben, de népszerűek a munkával, párkapcsolattal, vagy a káros szenvedéllyel kapcsolatos elhatározások is.

Improvizálás helyett tudatosság

A fiatal felnőttek közel kétharmada (62%) már tett életében újévi fogadalmat – és nem is egyet. Átlagosan három célt is kitűznek, legyen szó szerelemről, pénzügyekről, vagy épp az egészségüket érintő kérdésekről. Ők előre terveznek, megbeszélik a barátaikkal, és stratégiát is gyártanak a sikerhez. Nem csak vaktában lövöldöznek: tudják, mit miért csinálnak.

Ezzel szemben az idősebbeknél – különösen a 60 éves kor felettieknél – már jóval kevesebb a tudatosság. Ráadásul jellemzően egy hirtelen ötlettől vezérelve, nem pedig alapos átgondolás után vágnak bele az újévi életmódváltásba.

A generációk különbözően készülnek a fogadalmaik betartására és másban látnak esélyt a sikerre. Az idősebbek inkább a megszokott módszerekben hisznek, a fiatal felnőttek ezzel szemben nem a teljes tiltásban, hanem az okos, átgondolt váltásban látják a lehetőséget. És a kutatás szerint igazuk is van, főleg, ha egy káros szenvedély feladásáról vagy életmódváltásról van szó.

Az ártalomcsökkentés nem divat, hanem stratégia

Minden negyedik válaszadó tett már valaha dohányzással, nikotinfogyasztással kapcsolatos fogadalmat: a dohányzók csaknem 60 százaléka szerint az alternatív dohányipari technológiák segíthetnek a dohányzással kapcsolatos újévi fogadalmak betartásában, azaz, ha a teljes lemondás helyett valamilyen égés nélküli megoldásra váltanak, mint például a hevítéses termékek, e-cigaretta vagy a nikotinpárna. Ezek a technológiák sem kockázatmentesek és nikotintartalmuk miatt függőséget okoznak, azonban használatuk közben nem keletkezik füst, így a hagyományos dohányzáshoz képest csökkenthető a bevitt káros anyagok mennyisége. Emellett a válaszadók szerint a siker kulcsa még a megfelelő pillanat (38%), egy átgondolt terv (28%) valamint a családi és baráti támogatás (26%).

A cikk és a kutatás társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. megrendelésére készült. Kérjük, további információkért látogassa meg az égéshelyett.hu oldalt.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mielőtt megtalálták volna életük nagy szerelmét, ezek a világsztárok egészen más hírességek oldalán keresték a boldogságot. A kilencvenes évek és a kétezres évek elejének celebrománcai közül több is...
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy alig egy órával ebéd után újra a hűtő előtt találtad magad? Nem vagy egyedül. A szakértők szerint sokszor nem a valódi éhség késztet nassolásra, hanem valami egészen más.
Lifestyle
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális, vegyszermentes és környezetbarát alternatíva is.
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...