Három vérfagyasztó jóslat Nostradamustól, mely már beteljesedett

Bár már csaknem 500 éve halott, a világ leghíresebb látnokának jövendölései a mai napig lázban tartják a közvéleményt. Mutatunk három sötét Nostradamus-jóslatot, mely az idők során beteljesedett.
Előre látta Hitler hatalomra jutását?
Michel de Nostredame, latinosított - és jóval ismertebb - nevén Nostradamus, a francia reneszánsz jellegzetes alakja 1503 és 1566 között élt. Kortársai afféle polihisztorként tekintettek rá, hiszen nem csupán képzett csillagász-asztrológus és látnok volt, de gyógyszerészként és pestisdoktorként is tevékenykedett. Az utókor persze mégis feltételezett látnoki képességei miatt övezi kitüntetett figyelemmel. Noha Nostradamus csaknem ötszáz éve örök álmát alussza, felkavaró jövendölései még a mai kor emberének képzeletét is megmozgatják. Napestig lehetne vitatkozni azon, hogy vajon e "próféciák" merő szemfényvesztések, vagy valóban szoros összefüggésbe hozhatók az emberi történelem, illetve a 21. század bizonyos eseményeivel.
Nostradamus lelkes hívei mindenesetre előszeretettel "olvasnak a sorok között", lázasan fejtegetve az egyes jövendölések - főként a mai korra vonatkoztatott - jelentését, az efféle kísérletek pedig mindig roppant érdekes eredménnyel zárulnak. Még akkor is, ha az esetek többségében azért kiderül, hogy a legendás csillagász jóslatai bizony csak részigazságokat tartamaznak, "elcsúsznak a valóság mellett", vagy épp túlságosan általánosak ahhoz, hogy egy-egy konkrét (történelmi) eseményre vonatkoztassuk őket.
Ugyanakkor Nostradamusnak van néhány olyan jóslata, mely már beteljesedett - hívja fel rá a figyelmet az Express cikke. Tudtad, hogy az asztrológus sokak szerint még Adolf Hitler hatalomra kerülését is előre látta?
Ha bővebben is érdekel a téma, nyisd meg a galériát és olvass tovább!




























