Sztárok

Így költözött be anno Majka a Való Világ villájába

A Való Világba akkor még beszavazó-show keretében lehetett bejutni. Ha ezt Majka elbukja, lehet sosem ismerjük meg.

Ilyenkor érdekes belegondolni, merre sodorta volna az élet

Anno 2002-ben Magyarországon elindult a Való Világ című show, amely új korszakot nyitott a hazai szórakoztatóiparban.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A műsor formátuma akkoriban még újdonságnak számított: a nézők nemcsak passzív szemlélői voltak az eseményeknek, hanem aktív alakítói is, hiszen a szereplők sorsáról telefonos szavazással dönthettek. Ebben a közegben tűnt fel egy fiatal ózdi srác, Majoros Péter, akit az ország hamarosan csak Majkaként ismert meg.

Majka 23 éves volt, amikor jelentkezett a Való Világba. Akkoriban még nem volt ismert név, nem volt zenei karrierje, sem médiaszereplései, egyszerűen csak egy fiatal férfi volt, aki úgy érezte, hogy több van benne, mint amit addig megmutathatott.

A műsorba való bekerülés sem volt automatikus: az első évadban úgynevezett beszavazó-show döntött arról, hogy ki kerülhet be a villába. Ez azt jelentette, hogy a jelentkezők közül a nézők választották ki azt, akit méltónak tartottak arra, hogy a már bent lévő játékosokhoz csatlakozzon.

A cikkünk egy gyors lapozás után folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...