Sztárok

Jennifer Lopez a nagyvilág elé tárta magánélete szívszorító titkát - ezt senki sem feltételezte volna a világsztárról

A világhírű énekesnő csak ritkán beszél hosszabban a magánéletéről, Howard Stern rádióműsorában azonban kivételt tett. Rajongói döbbenten hallgatták az 56 esztendős Lopez szavait.

JLo és a férfiak

Jennifer Lopez ötvenes évei derekán is a világ egyik legsikeresebb és legszebb nőjének számít, akiért mindig is epekedtek a férfiak. Ugyanakkor összességében elmondható, hogy az énekesnő viharos magánéletet tudhat maga mögött - ezt már csak az is bizonyítja, hogy eddig négyszer házasodott. 1997 és 1998 között Ojani Noa felesége volt; 2001-ben kötötte össze az életét Cris Judd színésszel, de 2003-ban már el is váltak; 2004-ben mondta ki a boldogító igent Marc Anthony zenésznek, akivel tíz évig éltek házasságban; a 2020-as évek elején pedig újraforrósították románcukat az Oscar-díjas hollywoodi filmcsillaggal, de a történet végkimenetele ismert: noha 2022-ben összeházasodtak, a kapcsolatuk hamar zátonyra futott, s idén hivatalosan is elváltak.

A közönség joggal hihetné, hogy bár minden eddigi kapcsolata túlságosan korán ért véget, Jennifer Lopez sok szeretetet, gyengédséget és törődést kapott az eddig partnereitől, házastársaitól.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A világsztár nemrégiben Howard Stern rádióműsorában rántotta le a leplet magánélete talán legmegdöbbentőbb titkáról. JLo nem kímélte eddigi exeit: olyan állítással rukkolt elő a beszéletés során, mely mind Ben Affleckre, mind Marc Anthony-ra, mind pedig a zenei előadó többi egykori szerelmére nézvést kiábrándító és elszomorító.

Kíváncsivá tettünk? Akkor lapozz a galériára, és folytasd az olvasást!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.
Lifestyle
Sokan mindig desszertekben gondolkoznak, ha cseresznyéről van szó, pedig a sós ételek mellé is jól passzol.
Fashion&Beauty
Ha már unod a farmert, idén nyáron itt az a trendi alternatíva, amely egyszerre kényelmes, stílusos és elképesztően sokoldalú.
Egészség
A nyári ruhacserét nemcsak a hőség indokolja, hanem a test természetes működése is. Azonban a fehér foltok nem mindig a dezodortól vannak.
Sztárok
Már rengetegen látták, hogy Arnold Schwarzenegger biciklivel járja Budapest utcáit.
Home&Design
Eleged van a bézs, a szürke és a „biztonságosan unalmas” enteriőrökből? Nem vagy egyedül. Egy új lakberendezési trend villámgyorsan hódít a közösségi médiában, és a célja egyszerű: olyan otthont...