Sztárok

Mégsem volt a hűség szobra: lehullt a lepel Margaret Thatcher féltve őrzött hálószobatitkairól

A konzervatív brit politikus 1979 és 1990 között volt az Egyesült Királyság miniszteerelnöke. Férjével - akivel 1951-ben kötötték össze az életüket - botránymentes házasságban éltek, most azonban kiderült, hogy a Vaslady titokban szeretőket is tarthatott.

100 éve született a Vaslady

A 2013 áprilisában elhunyt konzervatív brit politikus, Margaret Thatcher máig a 20. századi európai politika egyik kimagasló egyéniségeként él a köztudatban. Sokan talán nem is tudják, de Thatcher eredetileg vegyésznek készült, a negyvenes évek derekán be is iratkozott az Oxfordi Egyetemre, ám végül mégis a közélet felé fordult az érdeklődése. 1959-ben Finchley választókerületben országgyűlési képviselőnek választották, s ezzel rögtön nagy lendületet vett bontakozóban lévő politikai karrierje.

1976-ben Thatcher lett a brit Konzervatív Párt vezetője, 1979-ben pedig a miniszterelnöki bársonyszéket is elfoglalhatta. Kormányfői ténykedése kezdetén rögtön bevezetett egy sor politikai és gazdasági jellegű reformot, hogy gátak közé szorítsa az 1973-as és az 1979-es olajválság hatására a szigetországba is begyűrűző gazdasági recessziót. Politikai filozófiájában és gazdaságpolitikájában kitüntetett szerep jutott a deregulációnak (kiváltképp a pénzügyi szektorban), a rugalmas munkaerőpiacnak, az állami tulajdonban lévő cégek privatizációjának, valamint a szakszervezeti hatalom csökkentésének. Bár miniszterelnöksége első évében zuhanni kezdett a népszerűsége - a relatíve magas munkanélküliség és a gyenge gazdasági teljesítmény miatt -, a nyolcvanas évek hajnalán (a Falkland-szigeteki háború és a gazdasági fellendülés hatására) a kocka megfordult. 1983-ban újraválasztották, egy évvel később pedig Magyarországra látogatott. Az 1987-es választásokon aztán újra diadalt aratott, de az általa ekkortájt bevezetett Community Charge (közismertebb nevén "poll tax") adózási rendszer rendkívül népszerűtlen volt, továbbá Thatcher az Európai Unióval kapcsolatos - meglehetősen szkeptikus - nézeteit sem osztotta mindenki a kormányon belül.

Jórészt ezen körülményeknek köszönhető, hogy 1990. november 28-án - miután Michael Heseltine kihívta a pártelnöki pozícióért vívandó versenyre - Thatcher miniszterelnöki és pártelnöki tisztségéről is lemondott.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A "Vaslady" melléknevet egyébként egy szovjet újságíró ragasztotta rá, határozott és rendíthetetlen politikai vezetéséért, Thatchert azonban egyáltalán nem sértette az egyébként igencsak találó elnevezés.

A legendás politikus 100 évvel ezelőtt, 1925. október 13-án látta meg a napvilágot, s a különleges évforduló alkalmából nemrég megjelent egy életrajzi könyv, melynek szerzője azt álíltja, hogy Thatcher - aki 1951-ben mondta ki a boldogító igent férjének, és látszólag mintaszerű házasságban élt - titokban szeretőket tartott.

A folytatás is érdekel? Akkor nyisd meg a galériát!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle