Lifestyle

Esküvői fotóit nézegette a házaspár: szinte megbénultak a sokktól, amikor kiszúrták rajtuk ezt az elképesztő részletet

Michelle és John Wiley mesébe illő esküvő keretében mondták ki egymásnak a boldogító igent, a ceremónia után azonban rádöbbentek valamire, ami korábban elkerülte a figyelmüket.

Nem akartak hinni a szemüknek, amikor megnézték az esküvői fotókat

Amikor esküvői sztorikról írunk, általában olyan igaz történetekről adunk hírt, melyek a ceremónián, vagy az azt követő lakodalmon történt rendhagyó események miatt emlékezetesek, humorosak vagy meghökkentőek. Néha azonban előfordul, hogy az esküvőn még minden a legnagyobb rendben zajlik, s a házasfelek csupán jóval később döbbennek rá arra, hogy valami mégiscsak megzavarta a nagy ünnepély tervezett menetét. Az ilyesmi sokszor még idegesítőbb is lehet, hiszen az embernek sosem kellemes azzal szembesülnie, hogy túlságosan figyelmetlen volt, pláne akkor nem, ha élete legfontosabb és legszebb napjáról van szó.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Michelle és John Wiley négy esztendővel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget - írja a Daily Mail. Színes, megható, érzelemgazdag, vidám - egyszóval tündérmesébe illő - esküvő volt az övék, és szerelmi kapcsolatuk a mai napig felhőtlennek mondható. Ugyanakkor a házaspár tagjait óriási sokk érte, amikor elkezdték nézegetni az esküvői fotóikat. Több felvételen is kiszúrtak valakit, akinek elvileg nem is lett volna szabad feltűnnie az ünnepségen...

Lapozz tovább, a folytatásban kibogozzuk a rejtélyes történet szálait!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...