Lifestyle

Donald Trump elárulta, mikor fejeződhet be az orosz-ukrán háború - már csak egyetlenegy akadálya van a békének?

Donald Trump továbbra is céljának tekinti, hogy létrejöjjön a közvetlen találkozó az orosz és ukrán elnök között. Az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt, miután fogadta a dél-koreai államfőt.

"Először ők oldják meg a nézetkülönbségeiket"

Az amerikai elnök kérdésre válaszolva elmondta, azt szeretné, ha Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij kétoldalú megbeszélést tartana, ugyanakkor megismételte, hogy kérés esetén harmadik félként kész részt venni azon. “Azt szeretném, hogy először ők oldják meg a nézetkülönbségeiket, és ha ez megtörténik, akkor véget vetünk ennek” – fogalmazott Trump a háború lezárásához vezető forgatókönyvet illetően.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország szembesülhet-e következménnyel, amennyiben mégsem sikerül a konfliktus rendezése, úgy válaszolt, hogy “nagyon súlyos következmények” lehetnek, de megismételte meggyőződését arról, hogy a háborúnak véget tudnak vetni.

Trump kifejtette, korábban úgy gondolta, hogy az orosz-ukrán háború lezárása lesz a legkönnyebb feladat, amit az orosz elnökkel való személyes jó kapcsolatára alapozott, majd elismerte, hogy a konfliktus rendkívül összetett, nagyon személyes a két fél részéről, óriási személyes ellenszenvvel a két államfő, Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin részéről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A háború lezárásának időkeretét illetően az elnök annyit mondott, hogy “egy-két héten belül meglátjuk“.

Trump nem sokkal korábban egy másik fehér házi eseményen is hosszan beszélt az ukrajnai konfliktusról, amikor azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem fizet semmit Ukrajnának, a neki szánt fegyverzet árát a NATO teljes egészében megtéríti.

Egyben megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem akar nyerészkedni Ukrajnán, hanem a háborút akarja lezárni, és ezzel életeket megmenteni.

(MTI)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mielőtt megtalálták volna életük nagy szerelmét, ezek a világsztárok egészen más hírességek oldalán keresték a boldogságot. A kilencvenes évek és a kétezres évek elejének celebrománcai közül több is...
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy alig egy órával ebéd után újra a hűtő előtt találtad magad? Nem vagy egyedül. A szakértők szerint sokszor nem a valódi éhség késztet nassolásra, hanem valami egészen más.
Lifestyle
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális, vegyszermentes és környezetbarát alternatíva is.
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...