Lifestyle

Épp csak beköltözött otthonába a fiatal pár, máris titokzatos cetlit találtak az ajtajuk előtt: vérfagyasztó, mit üzent nekik a szomszédjuk

A pár tagjai szárnyaltak a boldogságtól, amikor végre birtokba vehették közös szerelmi fészküket, ám hamar arcukra fagyott a mosoly.

Nem akartak hinni a szemüknek, amikor elolvasták az üzenetet

Felkavaró igaz történetről számolt be nemrég a Mirror című brit lap. Főszereplője egy fiatal szerelmespár, melynek tagjai régóta vágytak már rá, hogy végre összebútorozzanak. Mondanunk sem kell, majd' kibújtak a bőrükből örömükben, amikor sikerült megvásárolniuk életük első közös lakását. A költözködés is gördülékenyen, fennakadások nélkül ment végbe, és már arra készültek, hogy pezsgőt bontsanak, s szolid kis "bulival" ünnepeljék meg párkapcsolatuk új fejezetének kezdetét, amikor az egyik szomszéd vérfagyasztó üzenetet csúsztatott be az ajtajuk alatt.

A szerelmespár a Reddit felületén mesélte el a különös história megdöbbentő részleteit. Elmondták, hogy az egyik nap délután 2 és 4 óra között folyamatosan dobozokat hordtak az új ingatlanjukba, majd később még egy rövid időre visszatértek a lakásba, hogy elhelyezzenek egy matracot az egyik helyiségben, aztán már indultak is volna ünnepelni, amikor véletlenül felfedeztek egy, az ajtajuk alá csúsztatott üzenetetet.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Nem csupán a "szívélyes szomszédi üdvözlet" zökkentette ki egyensúlyából a szerelmespárt: azt is igencsak különösnek találták, hogy a "feladó" név nélkül írt nekik.

A férfi és a nő egyébként nem adott okot arra, hogy bárki is ellenségesen közelítsen feléjük, sőt a költözködés időszakában nem is igen vették fel a kapcsolatot újdonsült szomszédjaikkal, vagyis esély, lehetőség sem adódott arra, hogy bármelyikükkel is konfliktusos, viharos viszonyt alakítsanak ki.

De akkor vajon ki írhatta a brutálisan őszinte és megdöbbentően nyers üzenetet, s mi volt a célja vele? Amikor a szerelmespár elolvasta az indulatos sorokat, bizony még a vér is meghűlt az ereikben.

Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Új lehetőséget kap az adóhatóság a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzésére. A parlament elfogadta az erről szóló előterjesztést, Magyar Péter pedig a szavazás után közölte a döntés részleteit.
Sztárok
Korniss Péter nyilvánosságra hozta, hogy fiatalon, fenyegetések hatására beszervezte az állambiztonság. A fotográfus saját szavaival idézte fel a történteket, mielőtt ügynökkartonjai nyomán...
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...