Lifestyle

Csillagászati áron kelt el A Gyűrűk Ura szerzőjének kultikus könyve: hihetetlen, hogy tényleg ennyit fizettek érte

Igazi ritkaságot kaparintott meg egy szenvedélyes könyvgyűjtő: J.R.R. Tolkien A hobbit című regényének első kiadása közel 20 millió forintért kelt el egy brit árverésen. Az összesen 1500 példányban megjelent kötetre világszerte licitáltak, a győztes végül egy brit gyűjtő lett.

Ez volt a kortárs irodalom egyik legkeresettebb könyve

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

J.R.R. Tolkien A hobbit című regényének egyik ritka első kiadása 43 ezer fontért (csaknem 20 millió forint) kelt el egy árverésen Nagy-Britanniában.

A szerda este zárult online árverésen a világ számos tájáról licitáltak, aminek köszönhetően az Auctioneum aukciósház előzetes becslésének mintegy négyszereséért kelt el a kötet. A licitet végül egy brit gyűjtő nyerte meg.

„Ez egy csodálatos eredmény egy nagyon különleges könyvnek” – nyilatkozta Caitlin Riley, az aukciósház könyvszakértője.

A most kalapács alá került könyv egyike annak a mindössze 1500 példánynak, amelyet 1937-ben nyomtattak. Ezek közül mára legfeljebb pár száz példány maradhatott fenn, így a kortárs irodalom lekeresettebb könyvei közé tartoznak – írja az MTI.

Tolkien nagy hatású művét az Auctioneum munkatársai fedezték fel egy bristoli hagyatéki felszámolás során. Mint Caitlin Riley felidézte, nem hitt a szemének, amikor a zöld szövetbe burkolt, Tolkien fekete-fehér saját rajzaival illusztrált kötetet lapozgatni kezdte.

Tolkien A hobbitot az Oxfordi Egyetemen professzorként töltött évei alatt írta. A most fellelt példány Hubert Priestley botanikus családi könyvtárából származott, aki maga is kapcsolatban állt az Oxfordi Egyetemmel. „Valószínű, hogy ők ketten ismerték egymást” – mutatott rá az aukciósház, megjegyezve, hogy mindketten leveleztek C.S. Lewis íróval, aki szintén oktatott Oxfordban.

2015-ben 75 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a londoni Sotheby’s árverésén A hobbit egyik első kiadása, amelynek különlegességét az adta, hogy a Tolkien által kitalált tünde nyelven írták hozzá az ajánlást.

A hobbit a világhírű A Gyűrűk Ura előzménytörténete, ami világszerte több mint 100 millió példányban kelt el.

Leadfotó: New Line Cinema

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...