Emlékszel a CSI: A helyszínelők szőke szereplőjére? Így néz ki 66 évesen a Catherine Willowst alakító színésznő

Te is nézted régen a CSI: A helyszínelők című sorozatot? Akkor biztosan előtted van Catherine Willows karaktere, akit a kivételes adottságokkal megáldott Marg Helgenberger keltett életre; cikkünkben most azt mutatjuk meg, hogyan néz ki napjainkban a színésznő!

Akkor és most

Kevés sorozat mondhatja el magáról, hogy új műfajt teremtett a televíziózásban, de a Helyszínelők – eredeti címén CSI: Crime Scene Investigation – pontosan ezt tette. A 2000-ben debütált amerikai krimisorozat nemcsak a bűnügyi történetmesélés szabályait írta újra, hanem a nézők gondolkodását is formálta arról, hogyan működhet a tudomány a bűn ellen. Az eredetileg az ABC-nek szánt szériát a csatorna elutasította, mondván, túlságosan zavarba ejtő lenne az átlagnézőnek, ezután csapott le rá a CBS – a többi pedig már történelem. A Helyszínelők pillanatok alatt nézettségi rekordokat döntött, és 2004-től két éven át uralta az amerikai nézettségi listákat, megelőzve olyan óriásokat is, mint a Jóbarátok. A sorozat középpontjában a Las Vegas-i rendőrség helyszínelő csapata áll, akik a megszokott rendőrségi módszerektől eltérően nem a tanúvallomásokban keresik az igazságot, hanem a tárgyi bizonyítékokban. A nyomozás itt nem az utcán zajlik, hanem a laboratóriumban: vércseppek, ujjlenyomatok, hajszálak, keréknyomok és mikroszkopikus részletek mesélnek el mindent. A sorozat alkotói, köztük a produceri székben ülő Jerry Bruckheimer, tudatosan törekedtek arra, hogy szakítsanak a hagyományos krimi-sémákkal. Egyik ikonikus mondatukkal – „A bizonyíték sosem hazudik, de az emberek igen” – újfajta, objektívebb igazságkeresést tettek a középpontba. Bár a Helyszínelők hitelesen mutatja be a kriminalisztikai eljárásokat és a modern technológia lehetőségeit, nem titkoltan dramatizál is: ami a képernyőn percek alatt történik, a valóságban akár hónapokba telhet – a DNS-vizsgálatok, adatbázis-ellenőrzések és különféle laboratóriumi műveletek látványosan gyorsított változatai inkább a feszültség fokozását szolgálják, mintsem a dokumentarista pontosságot. A sorozat 2015-ben, egy kétrészes televíziós filmmel búcsúzott a közönségtől, de öröksége tovább él: nemcsak a krimisorozatok arculatát formálta újra világszerte, hanem a nézők érdeklődését is felkeltette a bűnügyi tudomány iránt. A CSI neve mára egy egész franchise szimbóluma lett, és bár a magyar cím – Helyszínelők – kezdetben még nem tartalmazta az eredeti rövidítést, az RTL később elérte, hogy minden sugárzó csatorna átvegye a teljes elnevezést. A produkció szereplői is hamar belopták magukat a nézők szívéve, s különösen igaz volt ez Catherine Willows csapatvezető helyszínelőre, akit a valóságban Marg Helgenberger személyesített meg. A színésznő neve hazánkban mostanság már ritkábban röppen fel, éppen ezért kíváncsiak voltunk, vajon hogyan fest napjainkban; galériánkban megnézheted!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Robert Voets/CBS Photo Archive via Getty Images

Forrás: IMDb

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...