George Clooney a világ legszerencsésebb férje: Amal olyan álomszép ruhában ment vele randizni, hogy arra nincsenek szavak

George és Amal Clooney nemrég a Comói-tónál töltöttek el egy romantikus estét, a randevúra pedig a sztárügyvéd egy szemkápráztató kreációt öltött magára.

Pompásan festett

George Clooney sokáig meg volt győződve róla, hogy a házasság nem neki való: évtizedeken át Hollywood egyik legismertebb agglegényeként élte életét, és úgy tűnt, teljesen jól érzi magát ebben a szerepben. Egészen addig volt ez így, amíg meg nem ismerkedett a gyönyörű, intelligens és sikeres emberjogi ügyvéddel, Amal Alamuddin-nel, aki szó szerint felforgatta a világát. Közös történetük igencsak megkapó: 2013 nyarán a filmsztár olaszországi otthonában vendégeskedett egy barátja, aki előre megkérdezte, hozhat-e magával még egy vendéget – aki történetesen nem volt más, mint Amal, ráadásul azon az estén George szülei is a házban tartózkodtak, így egy igazán családias, kötetlen légkörben telt a vacsora – ők ketten pedig szinte azonnal megtalálták a közös hangot. Órákon át beszélgettek, nevettek, és bár egyikük sem mondta ki, valahol mindketten érezték: ez valami különleges. Legközelebb októberben találkoztak újra – ezúttal Londonban, a színész egyik készülő filmje, a Műkincsvadászok zenéjének felvételén. A munka után elmentek vacsorázni, és bár fotósok tömege várta őket az étterem előtt, a páros mintha észre se vette volna: addigra már teljesen egymásba habarodtak. Következő év elején Afrikába utaztak, a kirándulás során pedig a sármőrben végleg megerősödött az az érzés, hogy Amallal szeretné leélni az életét, így néhány hónappal később egy romantikus vacsora keretein belül megkérte a kezét. Noha eleinte titokban szerették volna tartani a menyegzőt, végül 2014. szeptember 27-én egy mesés, velencei esküvőn mondták ki a boldogító igent, a vendéglistán pedig olyan hírességek szerepeltek, mint Matt Damon, Cindy Crawford és Emily Blunt. Aztán 2017 februárjában jött az újabb örömhír, ugyanis kiderült, hogy a sztárügyvéd ikreket vár – Ella és Alexander júniusban jött világra, ám mivel szüleik féltve óvják őket a nyilvánosságtól, jóformán sosem lehet látni őket. Az álompár a mai napig kiegyensúlyozott, boldog és sziklaszilárd kapcsolatban él – ezzel rácáfolva arra a közvélekedésre, hogy a hollywoodi románcok tiszavirág-életűek –, ha pedig közösen jelennek meg a publikum előtt, csak úgy sugárzik róluk, mekkora köztük a szenvedély még mindig. Pontosan ez történt a napokban is: Olaszországban kapták őket lencsevégre, amint épp randevúra tartottak, az pedig egyből feltűnt mindenkinek, hogy a tőlük megszokott módon milyen stílusosan öltöztek fel – főként Amal ruhája keltett nagy szenzációt, nem is véletlenül. Galériánkban megmutatjuk, milyen csodásan nézett ki a jogász híresség:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Amy Sussman/WireImage/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.