Sztárok

Egy évtized kihagyás után újra filmet forgat Liptai Claudia: nem akármilyen moziban tér vissza a színésznő

Legutóbb 2016-ban, Kern András Gondolj rám! című vígjátékában láthattuk a vásznon, most viszont egy egészen más típusú produkcióban bizonyíthat.

A nagy filmszerepek mindeddig elkerülték

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Liptai Claudiát ma sokan inkább műsorvezetőként, nem pedig színésznőként ismerik. Pedig az 52 éves híresség 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és már pályája korai szakaszában belekóstolhatott a filmezésbe. 1999-ig szerepelt a korszak talán legnézettebb magyar sorozatában, a Szomszédok című telenovellában, melyben ugyan csak egy mellékszerepet alakított, de hosszú éveken át vissza-visszatért a képernyőre. Később persze beszippantotta a televíziózás, ami egyet jelentett azzal, hogy megfogyatkoztak a nagyjátékfilmes szerepei. Sőt, míg karrierje hajnalán több tévésorozatba is hívták (a Szomszédok mellett a TV a város szélén és Az öt zsaru című szériában is felbukkant), később ilyen jellegű felkérésekből is jóval kevesebbet kapott. A kétezres évek hajnalán persze már műsorvezetőként csillogtatta meg tehetségét: olyan produkciókhoz adta a nevét, mint a Csattanó (2000), a Találkozások (2001) vagy épp a Claudia show (2002), és sűrű elfoglaltságai mellett egyre kevesebb ideje jutott arra, hogy filmekben szerepeljen. Kivételek persze még ekkor is akadtak: láthattuk a Valami Amerikában (2002) és a Magyar vándorban (2004) is, kilenc évvel ezelőtt pedig Kern András Gondolj rám! (2016) című komédiájában tűnt fel.

A híresség most - egy évtizednyi kihagyás után - újra mozifilmet forgat - adta hírül a Blikk. Ráadásul nem is akármilyen produkcióban tündökölhet: az utóbbi évek legsikeresebb hazai nagyjátékfilmjének folytatásában kapott szerepet.

Lapozz, a következő oldalon további részleteket is olvashatsz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...