Sztárok

Visszatérhet a 90-es évek egyik legsikeresebb magyar tévéműsora, a házigazda még a gázsijáról is hajlandó lenne lemondani

Persze nem biztos, hogy a recept, ami a 90-es évek második felének Magyarországán ragyogóan működött, ma is hatásos lenne, de a produkció egykori házigazdája lát potenciált az ötletben.

Feltámaszthatják a műsort, amiért anno milliók lelkesedtek

A rendszerváltás utáni időszakban a televíziózás teljesen mást jelentett, mint manapság. Akkoriban még a "közösségi média" kifejezést sem ismerték, sőt maga az internet is gyerekcipőben járt, így a szórakozni vágyó publikum a moziban, illetve a tévékészülék elé heveredve, kényelmes kanapéján hajszolta az örömöket. Ez volt a magyar televíziózás "utolsó aranykora", az az éra, amikor egy-egy produkció - legyen szó akár a kultikus teleregényről, a Szomszédokról, a nem kevésbé legendás amerikai szappanoperáról, a Dallasról, vagy épp a mindenki által jól ismert Friderikusz show-ról - még tényleg több millió nézőt ültetett a képernyő elé. Ma ezeket a számokat lehetetlen volna megismételni, ami nem is feltétlenül baj, ám akik a kilencvenes években voltak fiatalok, azoknak szívét még ma is a bársonyos nosztalgia járja át, ha megrohanják őket az emlékek.

Persze a felsoroltakon kívül említhetnénk még ezernyi más produkciót is, legyen szó akár tévésorozatokról (Twin Peaks, Vészhelyzet, X-akták, brazil szappanoperák végeláthatatlan sora), akár kellemes, látványos esztrádműsorokról. Ez utóbbi kategóriába tartozik az a - mára szintén ikonikusnak számító - műsor is, ami a kilencvenes évek második felében jelent meg a TV2 repertoárján, és néhány évig brutális, minden addigi rekordot túlszárnyaló nézettségi adatokat produkált.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nos, egyre többször olvashatunk arról, hogy a csatorna a közeljövőben újjáélesztheti a produkciót, amit először 1997 szilveszterén tűztek műsorra, és egészen 2002-ig a TV2 afféle "zászlóshajójának" számított. Most a Story.hu cikke melegítette fel újra a témát, megszólaltatva az egykori házigazdát, aki boldogan vállalná a visszatérést, sőt ha úgy adódna, még a gázsijáról is szívesen lemondana.

Szívesen olvasnál tovább? Akkor kattints a következő oldalra!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.