Sztárok

A Nagy Ő: Stohl András végre reagált a kritikákra

A bejelentés, miszerint Stohl András lesz az új Nagy Ő, bombaként robbant a médiában. A közönség nem is fogta vissza a kritikáját.

Most a színész ezekre is reagált

A TV2 döntése mögött nem csupán egy casting-folyamat állt, hanem egy olyan élethelyzet, amely különös aktualitást adott a választásnak. Stohl András ugyanis nem sokkal korábban jelentette be, hogy elválik feleségétől, Vicától, akivel kilenc évig voltak együtt, és akivel közös gyermekük is született. A válás híre önmagában is nagy visszhangot váltott ki, de az, hogy ezt követően a színész egy párkereső reality főszereplőjeként tér vissza a képernyőre, sokakban kérdéseket és kételyeket ébresztett.

A kritika nem is váratott sokáig magára. A közösségi médiában záporoztak a kommentek, amelyek között akadtak támogató és elismerő hangok, de jóval több volt a bíráló, sőt, elutasító vélemény. Sokan úgy érezték, hogy a válás és a műsorban való szereplés időzítése túl közeli, és nem hiteles az a kép, amelyet a műsor sugallni próbál, vagyis egy újrakezdés lehetőségét.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Voltak, akik azt kifogásolták, hogy egy komoly színészhez nem méltó egy ilyen szerep. A legélesebb kritikák azonban a magánéletére vonatkoztak: „ Stohl András most vált el, de máris egy új szerelemre nyitott? Ez gyors volt…” – olvasható volt több hozzászólásban is.

Mit reagált erre Stohl András, azt a galériánkban megmutatjuk neked!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...