Utazás

Földrengések sorozata rázta meg hazánkat, meghökkentő magyarázattal rukkoltak elő a tudósok

Pénteken 3-as, szombaton pedig 3,6-os magnitúdójú földrengést észleltek Magyarországon. A vHUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma (KRSZO) a saját Facebook-oldalán fejtette ki, mi áll a jelenség mögött.

Újra megremegett alattunk a föld

Földrengések sorozata rázta meg Magyarországon a múlt hét végén. Pénteken 3-as, szombaton pedig 3,6-os magnitúdójú földrengést észleltek Csongrád környékén, amit több, a lakosság által is tapasztalt utórezgés követett. A a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma (KRSZO) most saját Facebook-oldalán, egy külön bejegyzésben magyarázta el, mi is áll a szokatlan jelenség hátterében.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jóllehet a teljes földtani értelmezés eddig még nem készült el, a szakemberek a jelenleg rendelkezésükre álló adatok alapján úgy vélik, természetes, tektonikai eredetű földrengésekről van szó, amelyek ráadásul nagyob mélységben - több mint 10 kilométerről -képződtek - írja a hvg.hu.

Nyisd meg galériánkat: a folytatásban feltárjuk a legújabb magyarországi földrengések valódi okait!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A sütőtököt igazi vitaminbombaként tartjuk számon – a dietetikusok és táplálkozási szakértők azonban most kongatják a vészharangot, ugyanis nem mindegy, hogy van elkészítve.
Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.