Utazás

Kapu Tibor ismét a magyarokhoz szólt a világűrből: "Az egyetlen dolog, amit sajnálok az egész küldetés és felkészülés során, hogy..."

A kutatás gyakorlati haszna

A kutatás az űreszközök rövid és középtávú tájékozódásában segíthet, valamint a Nemzetközi Űrállomás szempontjából is hasznos lehet. „A Föld körüli pályán túli alkalmazás mellett más bolygók felderítésében is hasznunkra válhat az algoritmus, illetve az algoritmus által megtámogatott tájékozódás, mivel a Holdon vagy a Marson nincsenek műholdas GPS-berendezések, így a tájékozódást valamilyen más módon kell végrehajtanunk” – tudatta a HUN–REN Rényi kutatója. Hozzátette: „Az IMU szenzorok felhasználási területe széles körű, a gyógyászat, a robotika, a videójátékok, a repülőszimulátorok és a különböző fitneszeszközök esetében is jó szolgálatot tesznek, így a velük kapcsolatos kutatások emiatt is indokoltak. A szenzorral kapcsolatos új tudás ugyanis hasznára válhat a különböző IMU-kal dolgozó szakterületeknek is.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Mint írták, a kutatás folytatásaként egy miniatűr űrdrónt szeretnének felküldeni, amely képes kézi és automata irányításra is. Ezek a drónok az űrállomás körüli karbantartási munkálatok felderítésében és elvégzésében nyújthatnak segítséget – olvasható a közleményben.

Leadfotó: Facebook / HUNOR Magyar Űrhajós Program

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.
Lifestyle
A hétköznapi beszélgetésekben mára szinte elvárássá vált a kimerültség hangsúlyozása. Ahelyett, hogy jólétről számolnánk be ismerősi körünknek, a végletekig feszített tempóval igazoljuk munkák...
Lifestyle
Mire számíthatsz a héten? Olvasd el te is a heti horoszkópodat!
Sztárok
Kim Jodzsong hosszú éveken át a háttérből segítette diktátor bátyját, mára azonban Észak-Korea egyik legbefolyásosabb politikai szereplőjévé vált, akinek hatalmát a külvilág sem hagyhatja figyelmen...