Érkezik a Netflix népszerű sorozatának 4.évada: Itt van minden, amit a folytatásról tudnod kell

Miután a Ginny & Georgia 3. évada a múlt héten debütált a Netflixen, a rajongók máris csak egy dologra tudnak gondolni: lesz vajon 4. évad? A jó hír az, hogy a válasz már évek óta ismert, és szerencsére igen, lesz folytatás!

Jön a 4.évad!

A Netflix 2023 januárjában mutatta be a sorozat 2. évadát, és alig két hónappal később be is jelentették, hogy a széria két további évaddal folytatódik. Akkoriban a főszereplők – Antonia Gentry (Ginny), Brianne Howey (Georgia) és a teljes főszereplőgárda – örömmel osztották meg a hírt a közösségi médiában. Most, hogy a 3. évad végre elérhető, a rajongók máris a 4. évad részleteit szeretnék tudni. Bár a Netflix még nem tett közzé hivatalos premierdátumot, a korábbi évadok megjelenése alapján lehet következtetni. Az 1. évad 2021 februárjában, a 2. 2023 januárjában, a 3. pedig 2025 júniusában jelent meg. Ez azt sugallja, hogy két év szokott eltelni az új részek között. Ha ezt az ütemtervet tartják, a 4. évad valamikor 2026 végén vagy 2027 elején kerülhet képernyőre. Ugyanakkor most más a helyzet: a folytatás már biztosított, így nem kell hónapokat várni arra, hogy a Netflix zöld utat adjon a produkciónak. Ez akár azt is jelentheti, hogy gyorsabban beindulhat a gyártás, és rövidülhet a várakozási idő. Egy másik fontos szempont az idő múlása. Antonia Gentry, aki Ginnyt alakítja, jelenleg 27 éves, így egyre nehezebb lesz hitelesen eljátszania egy középiskolás lányt. Ez is sürgetheti a készítőket abban, hogy ne húzzák el túlságosan a következő évad gyártását.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Mi várható a Ginny & Georgia 4. évadában? Kattints a galériára, ahol a showrunner, Sarah Lampert elárult néhány izgalmas részletet:

Lead kép: Getty Images, forrás: Glamour UK

Oldalak

Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.