Sztárok

Fantasztikus bejelentéssel örvendeztette meg rajongóit Azahriah: biztossá vált, amiről eddig mindenki csak suttogott

Azahriah 2024 októberében jelentette be, hogy szünetet tart a karrierjében, hívei pedig azóta is a nagy visszatérésre vártak. Nos, nem hiába.

Sokáig megvárakoztatta a rajongóit

Azahriah, az utóbbi évek legsikeresebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező könnyűzenei előadója 2024 októberében jelentette be, hogy egy időre visszavonul a hivatásától. A híresség akkor a saját YouTube-csatornáján tett közzé egy őszinte, szívhez szóló üzenetet, amiben kifejtette, hogy az elmúlt három esztendő iszonyatos pörgése után szeretne visszavenni egy kicsit a tempóból, és amúgy is eljött a pihenés és a töprengés időszaka az életében.

Azahriah akkor azt mondta, egyelőre nem tudja, mikor találkozik legközelebb szeretett közönségével, ugyanakkor azt ígérte, "az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig."

A zenei előadó akkor a következő sorokkal zárta üzenetét: "...nagyon vigyázzatok magatokra, keressétek a saját utatok, és minden erőtökkel a fejlődésen legyetek, és hogy szeretettel, megértéssel álljatok embertársaitokhoz."

Az Artisjus-díjas magyar énekes-dalszerző kifejezetten sokáig várakoztatta hűséges közönségét. A hétvégén ugyanakkor már sejteni lehetett, hogy valami hatalmas dolog készül Azahriah háza táján, hiszen a híresség menedzsmentje egy impozáns reklámot tett közzé Budapesten, a Belvárosban. A Király utca bejáratánál, a Károly körúton álló épülethálón egy QR-kód tűnt fel, ami Azahriah hivatalos oldalára vezette a rajongókat. A felületen láthatóvá vált egy visszaszámláló, mely már előre jelezte, hogy hétfőn, június másodikán az előadóművész nagy bejelentést tesz majd. Nos, ez most végre meg is történt!

Lapozz tovább, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Őszig kell várni a nagy visszatérésre

Mindezidáig senki sem lehetett biztos benne, hogy pontosan mire is készül Azahriah, aki több mint fél évvel ezelőtt jelentette be a visszavonulását. Új lemezt szándékozik kiadni? Esetleg egy újabb gigakoncertet ad majd a közeljövőben? Ilyen és ehhez hasonló kérdések motoszkálhattak a fanatikusok fejében, akik most minden kétséget kizáró választ kaptak.

Kiderült ugyanis, hogy az énekes október 17-én az MVM Dome színpadára áll, vagyis egy évvel azután, hogy elköszönt a rajongóitól, ismét koncertezni fog. Természetesen előre borítékolható, hogy ez a buli (is) hatalmasat szól majd.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Már a hivatalos Facebook-eseményt is létrehozták, mely szerint a jegyértékesítés június 12-én, délután 14 órakor veszi majd kezdetét.

Azahriah számára egyébként meglehetősen mozgalmasan alakult 2024 ősze: kijött egy, az énekes diadalmenetét egészen új megvilágításba helyező, a fikciós és a dokumentumfilmes elemeket leleményesen keverő mozi, és egy koncertfilm is, miközben a híresség egy európai turné keretein belül halmozta az újabb sikereket.

Lapozz: még nem értél a végére!

A YouTube-ról indult, hatalmas popsztárrá nőtte ki magát

Azahriah első jelentős sikereit a YouTube-on aratta. A videómegosztón először a Paul Street YouTube-csatorna Rejtélyek nyomdokában című sorozatával vált ismertté, amelyben elsősorban ijesztő és rejtélyes témákról készített videókat. Gyermekkora óta gitározik, dalszövegírással és hangkeveréssel viszont csak 2017-ben kezdett komolyabban foglalkozni. Dalait 2019-től publikálja Azahriah művésznéven.

A nagy áttörést a DESH közreműködésével készült, 2020 novemberében publikált RÉT című dal jelentette, amivel felkerültek a Mahasz slágerlistájára is.

Gyerekkorától zenélni szeretett volna, a metál iránti szeretete miatt kezdett el gitározni. Kedvencei közé tartozik a Slipknot, a System of a Down, a Metallica, az Iron Maiden, a Pink Floyd és a Led Zeppelin is.

2024. május 24-én, 25-én és 26-án a Puskás Arénában adott önálló teltházas triplakoncertet. Ez az esemény egyedülálló a magyar zeneipar történelmében, hiszen korábban egyik magyar előadónak sem sikerült háromszor egymás után megtöltenie ezt az arénát - írja a Wikipédia.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Babára vágyva
A Babára Vágyva podcast sorozat 15. részének, egyben az első évad záróepizódjának, vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus és dúla, akivel az anyává válással, anyasággal...
Lifestyle
Amikor beköszönt a tél és a fűtésszezon, sokan igyekeznek minden lehetséges módon melegen tartani az otthonukat. Van azonban egy hétköznapi tárgy, amelyet a legtöbben automatikusan az ablakpárkányra...
Lifestyle
A felhasználóknak lényegében nincs módjuk, lehetőségük arra, hogy bármilyen tekintetben is befolyásolják a videómegosztó platformon közzétett tartalmakat megszakító reklámok időtartamát, illetve...
Sztárok
A brit királyi család egyik legfájóbb törésvonala évek óta apa és fia között húzódik. Most azonban olyan lépés körvonalazódik, amely alapjaiban írhatja át a kapcsolatukról alkotott képet.
Utazás
Az Euro NCAP nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy az általuk tavaly tesztelt autók közül mely modellek minősültek a legbiztonságosabbnak.
Sztárok
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.