Hirtelen a semmiből megszakadt a Tankcsapda koncertje, ez volt az oka

A Tankcsapda tegnap este Tusványoson lépett fel, de aztán hirtelen leállt a koncert. Lukács Laci el is mondta, hogy most miért kell, hogy abbahagyják.
A buszban kapták meg a tragikus hírt
A rockzene nem csupán hangok és ritmusok összessége, hanem életérzés, identitás, közösség. Magyarországon kevés zenekar tudta ezt olyan hitelesen és következetesen képviselni, mint a Tankcsapda. A debreceni csapat több mint három évtizede van jelen a hazai zenei életben, és nemcsak a koncerttermekben, hanem a közönség úgymond rocker szívében is mély nyomot hagyott.
A zenekar történetében a tagcserék mindig érzékeny pontot jelentettek. Éppen ezért volt szomorú hír a rajongóknak, amikor 2025 márciusában Sidi bejelentette, hogy elhagyja a csapatot. A döntés nem volt hirtelen, hanem hosszú belső vívódás eredménye. Sidi elmondása szerint már négy éve nem érezte jól magát a zenekarban, és bár többször próbálták helyrehozni a dolgokat, végül nem sikerült. A zenekar tagjai – különösen Fejes Tamás – másként látták a jövőt, és ez egyre több konfliktushoz vezetett.
A zenekar március óta keresi Sidlovics Gábor utódát, azonban még nem alakult ki a végleges felállás. A nyári koncertszezonban három gitárossal lépnek fel, akik mind Tankcsapda-rajongóként határozták meg önmagukat, és élvezik a közös munkát.
Tusványosan is így léptek fel, azonban a koncert hirtelen megszakadt. Mi történt pontosan, azt a galériánkban megmutatjuk!




























