Lifestyle

A politikus elárulta az igazságot: valójában ennyi ember fog hiányozni a hazai munkaerőpiacról a következő időszakban

Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.

Ennyivel dolgoznak most kevesebben, mint tavaly ilyenkor

Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának keddi adásában elmondta, a kormány minden társadalmi rétegben próbálja megszólítani az inaktívakat, hogy munkába állhassanak. Hozzátette, az elmúlt két hétben meglátogatott több, elsősorban járműipari céget, akik főként a mérnökök, a technikusok és "a kékgallérosok" területén számoltak be munkaerőhiányról.

Az államtitkár ismertette, az elmúlt év azonos időszakához képest idén 32 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, ez a csökkenés feldolgozó- és az építőiparban a legszámottevőbb - írja az MTI.

Megjegyezte, ezt a hiányt az oktatásban és az egészségügyben tízezres nagyságrendben létrejövő új munkahelyek sem tudták kompenzálni.

Kiemelte, a demográfiai problémák is jelentős hatással vannak a munkaerőpiacra, az elmúlt év ugyanezen időszakához képest "a 15-74 éves korosztályban 60 ezerrel vagyunk kevesebben". Ezen irányvonal alapján a következő években évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról csak a demográfiai problémák miatt - közölte.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Czomba Sándor hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a kormány a családok megsegítésére helyezi a hangsúlyt, hiszen - mint mondta - ha ez a tendencia nem áll meg, a következő években Magyarország nagyon súlyos problémák elé fog nézni. Hozzátette, az inaktívak esetében a legnagyobb feladat megtalálni őket, mert ők nincsenek bent a munkaügyi regiszterben, de nagyságrendileg 50-70 ezren lehetnek.

A politikus szerint a munkaerőpiac állandó mozgása miatt újfajta ismeretekre van szükség, ezek elsajátításában pedig segítséget nyújtanak egyebek mellett a nappali és a felnőttképzések is. A részmunkaidős foglalkoztatásról elmondta, az elmúlt években nőtt Magyarországon ez a forma, de nem a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakításával, hanem új szereplők belépésével.

Az államtitkár a regionális különbségekről is beszélt, amelyekről azt mondta: teljesen más az észak-magyarországi, észak-alföldi régió munkaerőpiaci helyzete, és bár sokkal jobb, mint 15 éve, még mindig van ott teendő. Mint mondta, "a legfontosabb információ, hogy végre sikerült a munkahelyeket oda vinni, ahol a sok munkás kéz a rendelkezésre áll".

Hozzátette, a magyarok mobilitása "tart a nullához", ezt a kormánynak tudomásul kell venni és a munkahelyeket oda vinni ahol az a munkavállalóknak belátható időn belül megközelíthető. Ismertette, mintegy 300 ezer olyan ember van még az országban, akik próbálnak munkához jutni, az ő megsegítésüket nevezte a következő időszak egyik legfontosabb feladatának.

Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában is nyilatkozott, Ukrajna 2030-ig történő lehetséges uniós csatlakozásáról is beszélt. Szerinte az a fajta munkavállalói réteg amely a csatlakozás esetén Ukrajnából érkezne, nem a hiányt töltené be, hanem magyarokat szorítana ki a munkahelyekről.

Hangsúlyozta, a magyar kormány határozott célja az, hogy amíg van magyar munkavállaló, addig őket segítsék. Hozzátette, ezt megtették és meg is fogják tenni az elkövetkező időszakban is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...