Lifestyle

Országos összefogás – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a népszerű cégcsoport és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját. A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.

Az idei gyűjtés 2025. május 10–11-én, szombaton és vasárnap zajlik az ország valamennyi INTERSPAR áruházában, naponta 10 és 16 óra között. A kampányban több mint harminc civil állatvédő szervezet vesz részt, akik az áruházak előterében kialakított gyűjtőpontoknál várják az adományokat.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az akció során az állatvédők száraztápot, konzervet, nedves eledelt, jutalomfalatokat, felszereléseket és tisztítószereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák támogatására. A vásárlók a kasszazónák után adhatják át felajánlásaikat az önkénteseknek. Mivel minden szervezet saját igényei alapján határozza meg, mire van épp szüksége, ezért érdemes a helyszínen érdeklődni – ez segíti a célzott és igazán hasznos adományozást. A „Mancs a bajban!” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb adomány is számít. Egy csomag száraztáp vagy egy konzerv is sokat jelenthet egy menhelyi állat számára.

A SPAR hosszú évek óta támogatja az Országos Állatvédőrség Alapítvány koordinációja mellett az állateledel-gyűjtéseket, mert hiszünk abban, hogy egy felelős kiskereskedelmi vállalatnak nemcsak a vásárlóit, hanem a közösség egészét, benne a legkiszolgáltatottabbakat – így az állatokat is – támogatnia kell. Összefogásra buzdítunk évről évre, s külön öröm, hogy vásárlóink jól érzékelhető elkötelezettséggel álltak és állnak mellénk ebben az ügyben is” – mondta Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője.

Az üzleteknen gyűjtött adományok egy-egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Ez hatalmas könnyebbség számukra, hiszen az így megtakarított összegeket más, létfontosságú célokra – például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére – tudják fordítani.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.