Döbbenetes vallomást tett Kamilla húga: Annabel nem úgy bánik a királynéval, mint hittük

A brit királyi család minden lépését figyelemmel kíséri a világ, ám néhány történet mindig képes meglepni még a legnagyobb szakértőket is – ilyen a királyné, Kamilla és testvére, Annabel Elliot kapcsolata.

Meglepő bánásmód

Kamilla királynét hosszú időn keresztül nem kedvelték a britek, mivel nyílt titok volt, hogy a jelenlegi uralkodó, Károly vele csalta egykori feleségét, a néhai Dianát, így nem meglepő, hogy a többség az ő számlájára írta a hercegné és az akkor még csak trónörökös házasságának felbomlását – a média folyamatosan támadta őt, és a rokonságban is voltak olyanok, akik nehezen fogadták el a botrányos románcot. Azonban az évek múlásával Kamilla lassan elnyerte a közönség tiszteletét, annak köszönhetően, hogy a férjével való kapcsolata többszörösen kiállta az idő próbáját, ő maga pedig aktívan részt vett jótékonysági munkákban, valamint a protokoll által megszabott kötelességeinek teljesítésében is. Kemény munkája és sikeres beilleszkedése ma már nagyrészt elismerést vált ki a publikumból, és bár még mindig van, aki kritizálja, egyre többen tisztelik és elfogadják őt, mint III. Károly feleségét, valamint a brit monarchia megbecsült tagját. Azonban van egy személy a palota falain belül, aki egyáltalán nem úgy bánik vele, mint ahogyan azt gondolnánk – ő pedig nem más, mint Őfelsége húga, Annabel. Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.