Sztárok

Megszólalt a magyar szakértő: Ferenc pápa tudatában lehetett annak, hogy amit húsvét vasárnap tett, az az életébe fog kerülni

Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa oxigéntámogatás nélkül küzdötte végig a húsvét vasárnapot, és végül ez vezethetett a halálához - fogalmazott Buda Botond ideggyógyász.

Ferenc pápa utolsó napjai

Az egész világot megrendítette, amikor kiderült, hogy húsvéthétfőn, 88 esztendős korában, hosszú betegeskedés után meghalt Ferenc pápa. A hivatalos vatikáni jelentés szerint a katolikus egyházfő halálát agyvérzés, illetve visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri problémák okozhatták. Az utóbbi napokban politikusok, közéleti személyiségek, sportolók, előadóművészek sokasága búcsúzott Ferenc pápától, aki 2013-ban foglalta el Szent Péter trónját, és bátor, következetes reformjaival, szerénységével, odaadásával egészen új irányt szabott a katolikus egyház jelenének és jövőjének. (Az egyházfőtől nemrégiben III. Károly brit király is búcsút vett.)

Mint ismeretes, Ferenc pápa húsvét vasárnap még urbi et orbi áldását adta Róma városára és a világra. E szereplésére azonban már lehetetlen körülmények között, oxigéntámogatás nélkül került sor - hívta fel rá a figyelmet Buda Botond ideggyógyász, akinek szakvéleményét a Nyugat cikke ismertette.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lehetséges, hogy Ferenc pápa pontosan tudta, mi vár rá húsvéthétfőn, és ennek dacára vállalta el a kockázatos vasárnapi szereplést? Lapozz tovább, a cikk folytatásából ez is kiderül!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.