Sztárok

Tóth Andi káromkodva válaszolt rá, szerinte mi történik velünk a halál után

A halál utáni élet rengeteg embert foglalkoztat, és Tóth Andinak is van véleménye a dologról. Persze a saját stílusában válaszolt a mély kérdésre.

Egy-két káromkodás belefér nála mindig

A halál az emberi lét egyik legnagyobb rejtélye. Bár minden élőlény számára elkerülhetetlen, mégis az egyik legnagyobb kérdés marad: mi történik velünk utána? A tudomány és a vallás különböző válaszokat kínál erre, és az emberek világnézetüktől függően más-más módon közelítik meg a témát.

Egyesek szerint a halál után nincs semmi, míg mások hisznek a túlvilágban, a reinkarnációban vagy egy magasabb rendű létezésben. A hírességek is gyakran megosztják véleményüket erről a kérdésről, hiszen a halál utáni élet gondolata mindenkit foglalkoztat.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Vágó István ugyebár örök szkeptikus volt ebben a kérdésben, aki úgy gondolta, hogy a halál után nem következik semmi, és az embernek az életében kell megtalálnia a boldogságot. Sok más magyar híresség, mint mondjuk Tóth Andi, vagy Köllő Babett már egészen máshogy látják, és utóbbi a spiritualitásban is lát fantáziát picit.

Na, de mit gondol az egészről az X-Faktor mentora, Tóth Andi? A híresség a saját stílusában válaszolt erre a mély kérdésre, de hogy mit, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: RTL

Oldalak

Sztárok
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.
Lifestyle
Már az időjárás előrejelzések is az első komolyabb fagyokra figyelmeztetnek, így ideje megkezdeni a téliesítést.
Lifestyle
Farkas András nyugdíjszakértő érdekes dolgokról rántotta le a leplet, és szerinte a nyugdíjkorhatár is változhatna.
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.