Meghan nyilvánosan hozta kellemetlen helyzetbe Harryt: a herceg arcáról sütött, mennyire kínosan érzi magát

Meghan Markle minden döntésében és projektjében támogatja férjét, Harryt, ám egy nem túl jóra sikeredett közbeszólásával épp az ellenkezőjét bizonyította be a hercegnek.

Nem sült el jól

A brit királyi család tagjai minden lépésükkel azonnal a címlapokra kerülnek – és nem csupán azért, amit kimondanak, hanem sokszor azért is, amit inkább magukban tartanak. Egy-egy lesifotó, apró pillanatfelvétel, egy arckifejezés vagy egy elharapott mondatfoszlány egész narratívákat indíthat el a bulvársajtóban. Ilyenkor lépnek színre a szájról olvasók, akik – akár egy kirakós darabjaiból – próbálják megfejteni, mi zajlik valójában a zárt ajtók mögött, vagy éppen a kamerák előtt két ember között. Nem volt ez másként akkor sem, amikor Harry herceg és Meghan Markle turnéra indultak Kolumbiába 2024 augusztusában, s bár hivatalos állami megbízás nélkül tették mindezt, látogatásuk így is hatalmas érdeklődést váltott ki világszerte. A vizit során újságírók és más szakértők figyelemmel is kísérték minden lépésüket, egy szinte észrevehetetlen közjáték pedig különösen nagy érdeklődést keltett: egy pillanat, amikor Meghan láthatóan félbeszakította a férjét, aki emiatt roppant kényelmetlenül kezdte érezni magát. És, hogy mi volt az jóformán nem is hallató megjegyzés a sussexi hercegné részéről? Ha kíváncsi vagy, lapozd fel a galériánkat!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Paul Edwards/PA Images via Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...